Kánonjog 13. (2011)

TANULMÁNYOK - Erdő Péter: A bűn és a bűncselekmény - Két alapvető fogalom viszonya az egyházi jog tükrében - II. rész

12 Erdő péter

2. Súlyos bűn-e minden egyházi bűncselekmény?

De Paolis a régi Codex 2195. kánonja és a hatályos Codex 1321. kánonjának 1. §-a összehasonlítása során méltán hangsúlyozza, hogy a régi szöveg „erkölcsileg beszámítható” (moraliter imputabilis) fordulata helyett a hatályos szöveg a „súlyosan beszámítható” {graviter imputabilis) kifejezést használja. A régi Codex szóhasználata azt kívánta kiemelni, hogy az adott cselekedetnek szabadnak, szándékosnak és tudatosnak kell lennie, és ezért minden bűncselekmény feltételez egy súlyos erkölcsi kihágást és így egy formálisan súlyos bűnt. Ennek a szemléletnek mély gyökerei vannak a kánonjogi gondolkodás történetében. Az újkori büntetőjog-tudomány egyik nagy megalapozója, Alfonso de Castro OFM (1495-1558) fő müvében részletesen kifejti, hogy „amit a kánonjogban parancsoló vagy azzal egyenértékű szavakkal rendelnek el, annak áthágása halálos bűn”14 15. A szerző kijelentését elsősorban tételes egyházjogi rendelkezésre alapítja. V. Kelemen pápa ugyanis a Vienne-i Zsinaton (1311-1312)- ahogyan a középkori joggyűjtemények fogalmazzák -, illetve a pápa vezetésével eljáró Zsinat maga, a Templomos Lovagrend feloszlatásán kívül határozatot hozott többek között a Ferences Renden belüli szegénységi vita tárgyában is. A kérdés úgy merült fel, hogy mennyiben tekinthető parancsnak, mennyiben köteleznek akár súlyos bűn terhe alatt is a Ferences Regula egyes rendelkezései, amelyek nem közvetlenül az evangéliumi tanácsok megtartását írják elő, hanem például az öltözködéssel kapcsolatos részleteket szabályoznak. A Zsinat a kérdésre mérsékelt választ adott, mely bekerült a Clementinae néven ismert kánonjogi gyűjteménybe is (Clem 5.11.1). A zsinati határozat hangsúlyozza, hogy a Regula parancsai súlyos bűn terhe alatt köteleznek, de azt, hogy mi számít a Regulában pozitív vagy tiltó parancsnak, a szavakból kell kikövetkeztetni. Megjegyzi tehát a határozat, hogy „a Szabályzatban a „kötelesek” kifejezés parancsoló erővel rendelkezik”1'. Nem véletlen, hogy ez a jogszabályrészlet a Clementinák gyűjteményének V. könyvében a szavak jelentéséről {De verborum significatione) szóló cím alatt szerepel. Mindmáig újra és újra felmerül a kérdés, hogy az egyházi jogszabályok szövegében mi a különbség a jogilag kötelező rendelkezések és a buzdítások vagy ajánlások megfogalmazásának formája között16. A kánoni törvényben foglalt parancsok és ezzel egyenértékű rendelkezések kifejezésének formájáról Alfonso de Castro is részletesen értekezik annak elkerülése végett, hogy minden törvényi felszólítást rigorista módon halálos bűn terhe alatt kötelező előírásnak kelljen értelmezni. Az egyik fontos kritériumnak azt tartja, hogy rendel-e a törvény büntetést valamely előírásának áthágása

14 DE Castro, A., De potestate legis poenalis libri duo, Salamanticae 1550 (repr. Madrid 1961), fol. 39rB („Quidquid in iure Canonico statuitur per verbum praecepti, aut aequipollentis praecepto, denotat illius canonis transgressionem esse culpam mortalem”). A szerző jelentőségéről a büntetőjog-tudomány történetében lásd pl. MaYNHOLD, H., Strafe Jur fremde Schuld'! Die Systematisierung des Strafbegriffs in der spanischen Spätscholastik und Naturrechtslehre, Köln 2005.

15 Clem 5.11.1: (...) in regula hoc verbum ’teneantur’ obtinet vim praecepti (...). Friedberg, AE. (ed.), Corpus luris Canonici, Lipsiae 1881. II. 1195.

16 Vö. pl. ERDŐ, P., Expressiones obligationis et exhortationis in Codice luris Canonici, in Periodica 76 (1987) 3-27.