Kánonjog 12. (2010)
TANULMÁNYOK - Erdő Péter: A bűn és a bűncselekmény - Két alapvető fogalom viszonya az egyházi jog tükrében - I. rész
20 Erdő péter pen kapcsolatuk adja a velük való foglalkozás legfőbb aktualitását a világi jog területén. Az ókeresztény írók közül a bűnnel talán legintenzívebben Szent Ágoston foglalkozik. Szerinte „a bűn olyan cselekedet, szó vagy vágy (szándék, kívánság), mely ellenkezik az örök törvénnyel”4. A bűn lényegét tehát Ágoston a törvényszegésben látja, az örök törvény pedig természeténél fogva maga az isteni törvény, amely a világ objektív rendjének követelményeiben éppúgy jelentkezik, mint a kinyilatkoztató Isten szavában. Ha tehát a bűn úgy írható le, mint a törvény áthágása, akkor azt is elmondhatjuk, hogy a bűnt a törvény által, a törvény révén ismerhetjük meg (vö. Róm 3,20). Ezt a törvényt a történelemben sokszor természeti törvényként fogták fel Isten szavára vagy az ember hitére való különös utalás nélkül. Tehát a bűn nem csupán a hívő emberek számára megismerhető valóság, hanem mindenkinek képesnek kellene lennie annak felismerésére, hiszen mintegy letéteményesei vagyunk egy belső törvénynek. Szent Pál a Rómaiakhoz írt levélben méltán mondja, hogy a pogányok sem mentesek a bűntől, hiszen szívükbe írva hordozzák Isten törvényét (vö. Róm 2,15)5. A bűnbeesés ószövetségi történetében említett ősbüntől, melyet a kereszténység áteredő bűnnek nevez, különbözik a konkrét vagy más szóval aktuális bűn (peccatum actuale), mely mindig emberi cselekedet, vagyis tudatosság és szabadság jellemzi. Szent Ágoston sokszor beszél erről, hiszen az ő korában már az isteni kegyelem és az emberi szabad akarat témája jelentős teológiai viták tárgyát képezte. Egy helyen például Ágoston kijelenti: a bűn az az akarat, amely arra irányul, hogy megtartsuk vagy megszerezzük, amit az igazságosság tilt.6 Az ókori kultúra örökségét a korai középkorban több keresztény gondolkodó, több kolostor és egyházi intézmény igyekezett tudatosan is összegyűjteni és átmenteni a későbbi korok számára. Ezek közül a törekvések közül kiemelkedik Sevillai Szent Izidor (ca. 562-636) munkássága, aki a középkori irodalom számára meghatározó jelentőségű Etymologiae című művének V. könyvében (melynek címe: De legibus et temporibus) kitér a bűncselekmény (crimen) és bűn (peccatum) fogalmára. Szóelemzései antik szerzők feltételezéseire támaszkodnak, s nem is mindig helytállók. Az V. könyv 26 fejezetében „a törvényben említett bűncselekményekről” szól. A crimen szóról azt állítja, hogy az a careo (nélkülöz, hiányt szenved) szóból származik7. A szó - mint a mű modern kiadói megjegyzik — valójában a görög kríno (ítélkezik) vagy krima (ítélkezés, stb.) szóra vezethető vissza8. Ugyanakkor Izidor a peccatum kifejezést a crimen szinonimájaként is alkalmazza9. Apeccatumról a szerző egy fajta meghatározást is ad: „A rossz kifeje4 Contra Faustum Manichaeum XXII, 27: Opere di S. Agostino, Roma 2004. XIV/2. 509. 5 Vö. pl. OTTONE, R., Peccato, in Encyclopedia filosofica, IX. Milano 2006. 8412. 6 De duabus animabus; De Trinitate lib. 12. 7 isidorus Hispalensis, Etym. V, 26, 1: ed. San isidoro de Sevilla, Etimologias. Edición biiingüe, texto latino, versión espanola y notas por OROZ RETA, J. - MARCOS CASQUERO, M. A. (Biblioteca de Autores Cristianos 433-434), Madrid 1982. 528. 8 Uo. 528, nt. 37. 9 Etym. V, 26, 3 i,.,Haec sunt duo genera omnium peccatorum"): ed. cit. 528.
