Kánonjog 12. (2010)
TANULMÁNYOK - Kuminetz Géza: A papságra készülők alkalmassága és alkalmasságuk bizonyítása
A PAPSÁGRA KÉSZÜLŐK ALKALMASSÁGA ÉS ALKALMASSÁGUK BIZONYÍTÁSA 49 tézményei és Apostoli Élet Társaságai Kongregációja Potissimum institutioni kezdettel, melyben az állt, hogy el kell távolítani a szerzetes intézményekből azokat a személyeket, akik nem képesek homoszexuális irányultságukat kordában tartani. 1961-ben ugyanez a Kongregáció bocsátott ki egy utasítást, melyben az állt, hogy ki kell zárni a papságból azt a személyt, akinek perverz hajlamai lennének a homoszexualitásra és a pederasztiára. 2002-ben az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció prefektusa levélben válaszolt egy püspök kérdésére. A kérdés az alábbi volt: Van-e lehetőség arra, hogy homoszexuális hajlamú emberek elnyerhessék és gyakorolhassák a szent rendet? A válaszban az állt, hogy homoszexuális vagy homoszexuális hajlamú embereket egyáltalán nem tanácsos felszentelni, mivel a lelkipásztori tevékenység szempontjából nagy a rizikó. A Hittani Kongregáció 1975-ben adott ki egy nyilatkozatot az emberi személyről (címe: Persona humana), melyben különbséget tesz a gyógyítható és nem gyógyítható homoszexualitás között. Az előbbiek okai között felsorolja a téves nevelést, a normális szexuális fejlődés hiányát, a rossz példát, a rossz szokást és a hasonló okokat, s ez átmeneti jellegű, míg az utóbbiakat úgy minősíti, mint amelyeknek oka a született ösztön, vagy a kóros alkat, s ezek gyógyíthatatlanok. Erre a nyilatkozatra számos tévedést tartalmazó reakció született, melyek közt volt olyan, mely azt állította, hogy a homoszexualitás egészen normális dolog. Ugyancsak a Hittani Kongregáció 1986-ban egy levéllel válaszolta meg a kérdést (címe: Homosexualitatis probléma), melyben azt állította, hogy a homoszexuális hajlamot úgy kell tekinteni, mint objektíve valami rendelleneset, mivel jóllehet önmagában nem bűn, de olyan többé vagy kevésbé erős törekvéssel jár, mely belsőleg rossz erkölcsi szempontból. A Katolikus Egyház Katekizmusa szintén azt állítja, hogy a homoszexuális hajlam tárgyilagosan nézve rendetlen hajlam, bár nem született homoszexuális hajlamokról, hanem mélyen gyökerező homoszexuális hajlamokról beszél. Nagyvonalakban ezek a kánonjogilag jelentős dokumentumok. Másodjára azt vizsgáljuk, hogy ezek tartalmának mi is a kánonjogi jelentősége? Van, aki azt állítja a szerzők közül, hogy a legutóbbi utasítás új szentelési akadályt vezetett be, ami tévedés, mivel az utasítás nem önálló jogi norma, tehát a törvényt nem módosíthatja, kivéve, ha apápa különleges formában jóváhagyja, ami jelen esetben nem áll fenn. Ami a teológiai megfontolásokat illeti, azt kell mondanunk, hogy a szent rend felvételéhez a keresztségen és a férfi nemen túl a férfi nemi identitással is kell rendelkezni. A cölibátust csakis férfi identitású és érzelmileg kellően érett személy vállalhatja. Mindennek oka pedig az, hogy a pap szentségileg képviseli Krisztust, a Főt, a Pásztort az Egyház jegyesét, ami szükségképp foglalja magában azt a személyi érettséget, ami nélkülözhetetlen a lelki atyasághoz, minthogy a papság valódi atyai, tehát férfias feladat. E feltétel nélkül nem lehet gyümölcsöző a lelkipásztori szolgálat sem. Hiszen ez az identitás és érettség teszi képessé a papot az emberekkel, benne férfiakkal, nőkkel, gyermekekkel való normális kapcsolatok kialakítására és ápolására. E feltétel pedig szükségképp foglalja magában a normális heteroszexuális törekvést.55 A homoszexuális törekvés önmagában a cölibátus vo55 Vö. GHIRLANDA, G., Aspetti canonici deU’Istr. In continuitá del 4 novembre 2005, 400-401.
