Kánonjog 12. (2010)
TANULMÁNYOK - Kuminetz Géza: A papságra készülők alkalmassága és alkalmasságuk bizonyítása
A PAPSÁGRA KÉSZÜLŐK. ALKALMASSÁGA ÉS ALKALMASSÁGUK BIZONYÍTÁSA 37 donságok némelyike megkülönböztetett figyelmet érdemel: saját férfi identitásának pozitív és stabil felfogása, valamint az a képesség, hogy érett módon tartson kapcsolatot más személyekkel és csoportokkal; a hovatartozás biztos tudata, (...) a magas eszmények iránti lelkesedés szabadsága és következetesség azok mindennapi megvalósításában; bátorság, hogy döntéseket hozzon, s azokhoz hűséges maradjon; önmagának képességeinek és korlátainak ismerete, (...) bizalom, mely a többi ember iránti megbecsülésből fakad, s mások el- és befogadásához vezet”.8 A papnevelésnek főleg ezekben a kérdésekben kell segítséget nyújtania, mivel a felsoroltak általában korrekcióra és megerősítésre szorulnak a jelöltek nevelése során. Mindez a papnevelőtől fokozott felkészültséget és türelmet kíván.9 Sokat emlegetett szó az önismeret, aminek inkább funkcionális jelentősége van, mivel a lelkek vezetéséhez nélkülözhetetlen,10 ám ennél sokkal fontosabb Isten ismerete, mely ismeret az O parancsaiban nyilvánul meg, illetve a Vele való istenfélő szeretet-kapcsolatban. Erre a sajátosságra is fokozott figyelmet kell fektetni ma a papnevelésben. Ebből a szempontból a papságra vágyóknak és készülőknek nem annyira befelé, mint kifelé és felfelé kell, vagyis Krisztusra tekinteniük. Krisztus alakjának és lelkületének felfogása és annak interiorizálása. Ami pedig a papnevelés gyakorlatát illeti, talán minden korábbinál nehezebb helyzetben van a papnevelő, a fentiek alapján érthető módon. Ennek a korszellem mellett a felkészült papnevelők viszonylagos hiánya is oka. Ez utóbbiban pedig elsősorban a tekintély, vagyis a kormányzati hatalom nem kellően szakszerű gyakorlása a fő felelős. Vissza kell állítani tehát az erély méltóságát, mely nemcsak a parancsoló akaratot, hanem a parancs tartalmát megállapító okosságot is feltételezi. Mindezek fényében helyesen állapítja meg a Katolikus Nevelés Kongregációja, hogy „a hivatások elbírálása terén gyakoriak a tévedések, és nagyon sok pszichikai, többé-ke- vésbé patologikus rendellenesség csak a papszentelés után mutatkozik meg. Ha ezeket időben felismernék, számos tragédia megelőzhető lenne. (...) azok ugyanis, akik manapság szemináriumba felvételüket kérik, többé-kevésbé erőteljesen tükrözik azt a zavaros gondolkodásmódot, amelynek hátterében a fogyasztásközpontúság, a családi és társadalmi kapcsolatokban való ingatagság, az erkölcsi relati8 Vö. KATOLIKUS Nevelés Kongregáció., Irányelvek pszichológiai szakemberek igénybe\’é- teléhez, 100-101. 9 Ennek a nevelői alkalmasságnak az alábbiak a főbb jellemvonásai: „a szilárd hit, a papi és pásztori öntudat, a saját elhivatottságban való bizonyosság, tiszta egyházi érzület, a könnyű kapcsolatteremtő képesség, a nevelői képesség, érett pszichikai, érzelmi egyensúly, bölcsességgel társuló intelligencia, valódi szellemi és érzelmi műveltség, együttműködési készség, a közösségi szellem és a fiatal lélek mély ismerete”. Vö. C. EDUCAZIONE CatTOLICA, Preparazione degli educatori nei seminari, in Enchiridion Vaticanum 13, Bologna 1996. 1745. 10 Bár a gyóntatásra vonatkoznak Mihályfi Ákos szavai, általában érvényesek a lelkipásztor minden tevékenységére: „A rendes erkölcstani és aszkétikai tanulmányokon kívül elsősorban saját szivének minél alaposabb tanulmányozása adja meg a gyóntatónak a készséget arra, hogy más lelkek mélyébe is biztos betekintést nyerjen. Ha az ember saját lelkének minden redőjét, rezgését, hullámzását mefigyelte, már ismeri nagyjában az emberi szív gyengeségeit, szenvedélyeit, egyébként kifürkészhetetlen és érthetetlen hullámzásait, következetlenségeit és botlásait. Miértis az önismeret szükséges tulajdonsága a gyóntatónak, amely tulajdonságot csakis fegyelmezett lelkiélet útján (...) szerezhet meg”. Vö. MIHÁLYFI, Á., Az emberek megszentelése (Szentségek és szentel menyek), Budapest 1926. 229.
