Kánonjog 12. (2010)
TANULMÁNYOK - Erdő Péter: A bűn és a bűncselekmény - Két alapvető fogalom viszonya az egyházi jog tükrében - I. rész
A BŰN ÉS A BŰNCSELEKMÉNY 19 cionalizálódás ment végbe, amely a szorosan társadalmi-jogi- állami és az erkölcsi dimenzió közti különbség megjelenéséhez vezetett. A keresztények közösségét olyan viselkedési szabályrendszer jellemezte, amelyben a jogi, az erkölcsi, a hittani és a liturgikus (szertartásrendi) előírások nem különültek el mereven egymástól. Ennek az ősi keresztény szokásrendnek a megjelölésére az első évszázadokban az apostoli hagyomány kifejezést alkalmazták. Ezt a szemléletet és a közösségi életnek ezt az állapotát tükrözik az ún. ál-apostoli (pszeudoapostoli) gyűjtemények, amelyek a hit, az erkölcs, a liturgia és az egyházi fegyelem szabályait szerves egységben tartalmazzák2. A keresztény egyházon belül az erkölcsiség és a törvény kapcsolatának leírása mutatja meg az egyes korokban, hogy hol tart a teológiai gondolkodásban a jog és erkölcs, illetve az erkölcs, az egyházi fegyelem és sajátosan a büntetőjog kapcsolatának tisztázása. így ez a kiindulópontunk a bűn és a bűncselekmény viszonyának vizsgálatához is. Mint említettük, a pszeudoapostoli gyűjtemények az Egyház hagyományának megfogalmazásakor még nem választják el egymástól a jog és az erkölcs területét, ahogyan ezt majd a későbbi kánonjogi gyűjtemények megteszik. AIV. századtól megjelennek azok a keresztény írásművek, amelyek főként zsinati kánonokat, majd pápai dekretális leveleket tartalmaznak, esetleg az egyes püspökök fegyelmi kérdésekben adott válaszaival, döntéseivel együtt. A kései ókor folyamán a különbség az emberi cselekvés jogi és erkölcsi síkja között a görög-római racionalizált gondolkodás befolyásának hatására megnövekszik. A keresztény erkölcsi szemlélet gazdagodik az arisztotelészi és a sztoikus örökség fogalomkészletével, valamint az emberi cselekedet minősítésének a római jog világában kifejlődött kategóriáival. Nem mintha a római büntetőjog, mely a büntetendő cselekményre számos szakkifejezést ismer, különösebben sokat foglalkozna az erkölcsi értelemben vett bűn fogalmával. Sokkal inkább a bűncselekménynek az istentisztelet és a szent dolgok rendjét vagy az élet más területét érintő tárgya szerint igazodnak az elnevezések. A római jog az együttélés vallási alapú szokásrendjét, az erkölcsi törvényt megsértő emberi cselekedetet nem minden esetben bünteti, viszont elég gyakran találkozunk erkölcsileg közömbös cselekedetek büntetőjogi üldözésével is3. Mindezek a hatások a kereszténység számára nem az erkölcsi gondolkodás alapvető tartalmát adják - az ugyanis az apostolokra és végső soron magára Krisztusra visszamenő örökség szerves része -, hanem ezen értékszemlélet pontosabb kifejezésének fogalmi eszköztárát szolgáltatják. Ez a fejlődés vezet el oda, hogy már az ókor folyamán eléggé egyértelműen, a középkorban pedig teljes világossággal tisztázódik a keresztény gondolkodásban, hogy a hűn az erkölcs területén elhelyezkedő kategória, a bűncselekmény pedig a jog, nevezetesen a büntetőjog világához tartozik. Ám a két fogalom egymástól teljesen nem szakítható el, sőt ép2 Vö. pl. ERDŐ, P., Le sacré dans la logique interne d’un système juridique (Overture philosophique), Paris 2009. 55-65, un. 45-51. .3 Vö. pl. MOMMSEN, TH., Römisches Strafrecht, Berlin 1955 (Nachdruck der Ausgabe von 1899), 523.
