Kánonjog 11. (2009)
TANULMÁNYOK - Erdő Péter: Az egyházi hivatal fogalma és sajátosságai a kánonjogban
18 Erdő Péter lomnak, ami a CIC 145. kánonja értelemben vett egyházi hivatalhoz kapcsolódik7 *. A hivatali hatalomnak vagy rendes hatalomnak az egyházi hivatalhoz magánál a jognál fogva (ipso iure) kell kapcsolódnia, vagyis általános vagy részleges jogszabály vagy egyes esetekben akár közigazgatási intézkedés (pl. CIC 145. k. 1. §; 545. k. 2. §) alapján. Mivel olykor a delegált hatalmat is maga a jog adja meg (potestas delegata a iure), ez utóbbi hatalom elhatárolása a rendes hatalomtól olykor nehéz lehet. Ha egy hivatal viselőjének olyan jogszabályok adnak kormányzati felhatalmazásokat, amelyek nem az adott hivatal általános jogi alakzatát határozzák meg, Hubert Schoha szerint a jogszabály szavai alapján lehet eldönteni, hogy a jog által delegált hatalomról vagy a hivatalhoz általában tartozó rendes hatalomról van-e szóx. Winfried Aymans szerint ebben az esetben mindig hivatali hatalommal, rendes hatalommal állunk szemben9. A rendes hatalom meghatározásának szó szerinti értelme ez utóbbi véleményt látszik alátámasztani. A rendes hatalom lehet: a) Saját rendes hatalom (potestas ordinaria propria), ha birtokosa azt a saját nevében gyakorolja. Mindenek előtt olyan alapvető hivatalok viselői rendelkeznek ezzel, mint a pápa és a megyéspüspökök. Ám ugyanezt állíthatjuk a területi prelátusokról, a területi apátokról, a katonai ordináriusokról, a személyi prelátusokról és a pápai jogú klerikusi szerzetesintézmények vagy az apostoli élet ugyanilyen társaságai nagyobb elöljáróiról is. b) Rendes helyettesi hatalom (potestas ordinaria vicaria), ha más nevében gyakorolják. Ilyen hatalma van például a Római Kúriában lévő hivatalok viselőinek, valamint az apostoli vikáriusnak, az apostoli prefektusnak, az apostoli kormányzónak, a pápai követnek, az általános helynöknek, a püspöki helynöknek és a bírósági helynöknek. A he7 Már a korábbi irodalom is ebben az értelemben foglal állást. Vö. pl. CABREROS DE ANTA, M., Concepto de putesiad ordinaria y delegáció, in Estudios canónicos, Madrid 1956. 183-218. BENDER, L., Potestas ordinaria et delegata. Roma 1957. MICHIELS, G., De potestute ordinaria et delegata, Tournai 1964. Dë PADUS, V., De significatione verborum: iurisdictio ordinaria, delegata, mandata, vicaria, in Periodica 54 (1965) 309-330. DE PAOLIS, V., La natura della potestà del Vicario generale, Roma 1966. STICKLER, A. M„ Le pouvoir de gouvernement. Pouvoir ordinaire et pouvoir délégué, in ACan 24 (1980) 69-84. A CIC (1983) kiadása után a szerzők nagy többsége ugyanezt a felfogást képviseli. Vö. pl. PREE, H., Die Ausübung der Leitungsvollmacht, in LISTL, J. - MÜLLER, H. - SCHMITZ, H. (Hrsg.), Handbuch des katholischen Kirchenrechts, Regensburg 1983. 131-141. SOCHA, H., in Münsterischer Kommentar zum CIC, Essen 1985kk. (Juli 1999), cc. 131-134. VlANA, A„ Naluraleza canónica de la potestud vicaria de gobierno, in lus Canonicum 28 (1988) 99-130. VlANA, A., Organizáción del gobiemo en la Iglesia según el derecho canónico latino, Pamplona 1995. 52-62. AYMANS, W. - MÖRSDORF, K... Kanonisches Recht. Lehrbuch aufgrund des Codex Iuris Canonici, I. Paderborn 1991. 425-429. GH1RLANDA, G., Ordinaria, potestà, in CORRAL, C. - DE PAOLIS, V. — GHIRLANDA, G. (dir.), Nuovo Dizionario di Diritto canonico, Cinisello Balsamo (Milano) 1993. 732-733. s SOCHA ad c. 131/5, nr. 15. 9 AYMANS, W. - MÖRSDORF, K.., Kanonisches Recht, I. 428-429 (Ha a jogszabályban adott felhatalmazás elnyerőjének nincs hivatala, vagy nem hivatala alapján kapja a felhatalmazást, a rendkívüli esetre szóló felhatalmazás a jog által delegált hatalomnak minősül. Ilyen pl. az a felmentői hatalom, ami halálvcszéiybcn a papot, diakónust vagy a gyóntatót illeti meg hivatalára való tekintet nélkül, vö. CIC 1079. k. 2-3. §. „Ha viszont ugyanilyen körülmények között az ilyen felhatalmazásokat a jog bizonyos hivatal viselőinek adja meg, ezeket a megfelelő törvényi keretek között magánál a jognál fogva a hivatalhoz kapcsolódó és így rendes hatalomnak kell tekinteni”; vö. 1079. k. 1-2. §).
