Kánonjog 8. (2006)
KÖZLEMÉNYEK - Csordás Eörs: A penitenciárius kanonok szerepe az egyház jogrendjében
82 KÖZLEMÉNYEK szőr is „(•••) és bocsásd meg vétkeinket, amint mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.”23 Római Szent Kelemen a Rómaiakhoz írt levelében arról ír, hogy mindaddig remény van a megtérésre, amíg a földön élünk. Elvét egy rendkívül plasztikus képpel támasztja alá. „(...) Agyag vagyunk a mester kezében, és olyan, amit még formára alakít a fazekasmester; ha egy edényt formáz, kezei között előbb elkülönül az agyag, majd megmunkálja azt és megformázza, utána előkészíti, hogy a kemence tüzébe tegye, és mindezek után már nem tud többet alakítani rajta; ugyanígy vagyunk mi is, amíg ebben a világban vagyunk, minden rosszat, amit ebben a testben elkövetünk, teljes szívünkből megbánhatjuk, hogy az Úr üdvözítsen bennünket, mindaddig megtehetjük, amíg csak itt van a megtérés ideje.”24 Antiochiai Szent Ignác azt írja a Filadelfiaiakhoz írt levelében „Az Úr megbocsát minden megtérőnek, ha az Istennel való egységre a püspök tanácsához tér meg.”25 A korai középkorban a III. Toledói Zsinat (Kr.u. 589) felemeli a szavát a kelta misszionáriusok által bevezetett bűnbánati újítás ellen. Egyes egyházakban - háborodnak fel az atyák-nem a kánoni előírások szerint, hanem kis elégtételekkel a papok mindannyiszor visszafogadják az embereket, valahányszor vétkeztek. Kiközösítéssel fenyegetve követeli, hogy ezek az egyházak is térjenek vissza az eddigi rendhez.26 Az angolszász szerzetesek úgy vélekedtek, hogy az Egyház peni- tenciás gyakorlata elégtelen, mivel az embernek elemi szükséglete a bűnbánat és az engesztelés. Munkásságuk nyomán az emberek mindig újra és újra felkeresték a papot, aki meghallgatta őket, elégtételt és feloldozta adott nekik. Majd a Chaldoni Zsinat (650) az első, amelyik a 8. kánonjában kifejti, hogy a bűnbánat a lélek gyógyszere, nagyon hasznos az embernek, és helyes, ha a bűnbánó a bűnbevallásakor elégtételt kap a papoktól. Nyilvánvaló, hogy nem a bűnbánat szükségességét akarta törvénybe foglalni, hiszen azt korábban és mindenki tudta. III. A MÁSODIK MEGTÉRÉS TÁRGYA A HALÁLT JELENTŐ BŰN Minden emberre vonatkozik, amit Szent János ír: „Ha azt állítjuk, hogy nincs bűnünk, saját magunkat vezetjük félre, és nincs meg bennünk az igazság.”27 Ez annyit jelentene, hogy minden ember rászorul a második megtérésnek arra a formájára, amellyel az ősegyházban találkozunk? A második bűnbocsánatot vizsgálva milyen bűnökre kell gondolnunk, amelyek egy új, második megtérést igényelnek? Az előző állítás után Szent János nem sokkal később kifejti, hogy nem minden bűn egyforma. „Van halált jelentő bűn is; nem az ilyenről mondom, hogy könyörögjön érte. Minden igazságtalanság bűn, de van olyan bűn is, amely nem egyenlő a halállal.”28 A Nagyegyházban a penitencia tárgya a halált jelen23 Mt 6,12. 24 RÓMAI SZENT Kelemen, A Rómaiakhoz írt levele VIII. 2; vö. VANYÓ, Apostoli atyák, 152. 25 ANTIOCHIAI Szent Ignác, a Filadelfiaiakhoz irt levele, vö. VANYÓ, Apostoli atyák, 186. 26 BOUDINHON, A.-GÖLLER, E., Das spanisch-westgotische Bußwesen, in RO 37 (1929) 298-313. 27 Un 1,8. 28 Un 5,16-17.
