Kánonjog 8. (2006)
TANULMÁNYOK - Szuromi Szabolcs Anzelm: Az egyházjogi források feldolgozásának szempontjai
74 SzuROMi Szabolcs Anzelm tesen komoly hatással volt mind az egyes intézmények működésére, mind a későbbi jogalkotásra. De maga a használati kör és gyakorlat is visszahatott az egyes szövegverziók kialakulására. Egy, az egyház életében egyáltalán nem használt, vagy széleskörű használatba nem került verzió kiadása, még a legtökéletesebb kritikai apparátussal sem közvetíti azt az élő jogot, amelyet a Decretum Gratiani tartalma évszázadokon keresztül jelentett. Hozzá kell tennünk, hogy ez a dilemma minden kritikai és vulgata forma szembeállítása kapcsán felmerül. A szövegkritikai vizsgálatok a számítástechnikai feldolgozás lehetőségével párosulva egyre többet állapítanak meg az egyes gyűjtemények, illetve az azokat tartalmazó kéziratok keletkezéséről. Ezek az adatok lépésről - lépésre érthetőbbé teszik számunkra a kánonjogi gyűjtemények fejlődésének részleteit, melyek alapján különböző szempontokból a korábbi kiadásokról is kritikai megállapításokat tudunk tenni. Az így kialakított új eredmények azonban nem teszik feltétlenül szükségessé újabb és a szerteágazó eredmények mindegyikének eleget tevő kiadások elkészítését, hiszen azok több esetben egymástól lényegileg eltérő módszer és szöveg alkalmazását teszik szükségessé. VII. A Corpus iuris canonici mint a hatályos jog értelmezésének ESZKÖZE A hat egyházjogi gyűjtemény anyaga, kiegészítve a Trentói Zsinat ( 1545-1563) rendelkezéseivel és újabb pápai dokumentumokkal, továbbá a Római Kúria jogszabályaival, komoly munka elé állította a kodifikáció előtti jogalkalmazót. Ennek ellenére, az eddig bemutatásra került sajátosságok figyelembevételével, talán jobban érthető, hogy a felhalmozódott joganyag ilyen formában való használata, valamiképpen mégis a precíz és az egyház működéséből fakadó állandó jogelvek sajátosságait hűen és lelkiismeretesen szem előtt tartó jogszolgáltatást igyekezett előmozdítani. Éppen ez a majd két évezredes jogalkotási, jogértelmezési és jogalkalmazási gyakorlat intette óvatosságra a kánonjog első kodifiká- ciójában résztvevőket, nehogy a szerkezeti változtatás nyomán a kánonjog lényegi sajátosságai és az egyház életében a legkorábbi időktől kikristályosodott normák tartalma is átalakuljon. Ezt úgy hidalták át, hogy a CIC (1917) 6. kánonja alapján bizonyos esetekben kifejezetten a régi jogot volt szükséges a jogalkalmazónak és jogértelmezőnek figyelembe vennie. Ilyen eset lehetett, ha az adott kérdésben a Kódex egy az egyben átvette a Corpus iuris canonici-ben található szöveget. Nem túl sok ilyen részletet találunk a CIC (1917)-ben, de ide tartozik a 884."' és a 2351. kánon."2 Ha a Kódexben lévő kánon részben megegyezett, részben pedig eltért a 111 112 111 CIC (1917) can. 884 - Absolutio complicis in peccato turpi invalida est, praeterquam in mortis periculo; et etiam in periculo mortis, extra casum necessitatis, est ex parte confessarii illicita ad normam constitutionum apostolicarum et nominatim constitutionis Benedicti XIV Sacramentum Poenitentiae, I Iun. 1741. Cf. Benedictus XIV, Const. Apostolid muneris, 8 Febr. 1745 (§§. 2-4); Benedictus XIV, Const. Convocatis, 25 Nov. 1749 (n. XXIII); Benedictus XIV, Ep. encycl. Inter praeteritos, 3 Dec 1749 (§§. 56kk.); Benedictus XIV, Litt, encycl. Benedictus Deus, 25 Dec. 1750 (§. 5); etc. 112 CIC (1917) can. 2351 - § I. Servato praescripto can. 1240, § 1, n. 4, duellum perpetrantes aut simpliciter ad illud provocantes vel ipsum acceptantes vem quamlibet operam aut favorem
