Kánonjog 7. (2005)
TANULMÁNYOK - Erdő Péter: Teológiai és jogi szempontok az állandó diakónusok szolgálatához
Teológiai és jogi szempontok az állandó diakónusok szolgálatához 11 szövegeiben és a két hatályos egyházi törvénykönyvben (Codex Iuris Canonici, Codex Canonum Ecclesiarum Orientalium) igen gyakran sacrum ministerium néven szerepel17. Erről a küldetésről állapítja meg a Lumen Gentium 28. pontja: „Krisztus, akit az Atya megszentelt és a világba küldött (Jn 10,36), apostolai által, utódaikat, a püspököket saját felszenteltségének és küldetésének részeseivé tette. Ezek pedig szolgálatuk feladatát többszörös fokozatokra bontva adták át jog szerint különböző tisztségviselőknek az egyházban. így az isteni rendelésből fakadó egyházi szolgálatot különböző rendekben gyakorolják, azok a személyek, akiket ősidőktől fogva püspököknek, áldozópapoknak, diakónusoknak neveznek.” Bár a papok hatalmuk gyakorlásában a püspököktől függenek, szorosan kapcsolódnak hozzájuk, és Krisztus mintája szerint „az örömhír hirdetésére, a pásztori szolgálatra és a liturgia ünneplésére nyernek szentelést”(uo.). Mindenkinek hirdetik Isten igéjét, szent hivatalukat az eucharisztikus ünneplésben gyakorolják, ahol Krisztus személyében cselekednek, misztériumát hirdetik és Krisztus áldozatát teszik jelenvalóvá. A bűnbánat szentségének és a betegek kenetének kiszolgáltatói (vö. uo.). Azon tevékenységeken kívül, amelyeket csak a papok végezhetnek érvényesen, vannak olyan sajátos feladatok is, amelyekre ők a szentségben különleges küldetést kapnak. Például az áldozópapok küldetésének sajátos vonása az evangélium hirdetése a püspök munkatársaként (LG 28, 29; PO 4; 757. k.), míg a püspökök az ige elsődleges hirdetői és az egész igehirdetési szolgálat gyakorlásának vezetői a részegyházban (vö. 756. k. 2.§). Ebből a teológiai adottságból következik a mai egyházi törvényhozásban, hogy az áldozópapok a szenteléssel megkapják azt a jogot és kötelességet is, hogy Krisztus igéjét hirdessék (757. k.). (Presbyterorum (...) proprium est Evangelium Dei annuntiare). A papok sajátos küldetéséből az igehirdetés és a szentségek végzése terén következik a hívők joga, hogy az „egyház lelki javaiból, különösen Isten igéjéből és szentségeiből a szent pásztoroktól segítséget kapjanak” (vö. 213. k., 762. k.). Krisztus küldetésének sajátos folytatása keretében a papok a maga teljességében betöltik a kormányzás szolgálatát. „A felszentelt pap ugyanis a szent hatalomnál fogva, amellyel rendelkezik, alkotója és vezetője a papi népnek”(LG 10). „Mert a hivatalviselők, akiknek szent hatalmuk van, testvéreik szolgálatában állnak” (LG 18). A Kódex konkretizálja ezt a kormányzati feladatot azzal az általános szabállyal, amely szerint az egyházkormányzati hatalomra azok képesek, akik az egyházi rend szentségében részesültek (129. k. 1 .§). Ezért csak a klerikusok azok, akik olyan egyházi hivatalokat vagy más kevésbé állandó funkciókat kaphatnak18, amelyek rendi hatalmat vagy egyházkormányzati hatalmat kívánnak (274. k.). így az olyan egyházi hivatal, amely teljes lelkipásztori gondozással jár, megkívánja az áldozópapi rendet, és senkire sem bízható rá érvényesen, aki még nincs pappá szentelve (150. k.). Ezen a példán világosan láthatjuk, hogy minden 17 Vö. OCHOA, X., Index verborum cum documentis Concilii Vaticani secundi, Roma 1967. 303-304, 438-439. Ua., Index verborum ac locutionum Codicis iuris canonici, Roma 1984.2 277. Index Analyticus Codicis Canonum Ecclesiarum Orientalium, Roma 1992. ERDŐ, P., Ministerium, munus et officium in Codice iuris canonici, in Periodica 78 (1989) 418-419, 426-427.
