Kánonjog 7. (2005)

KÖNYVSZEMLE

KÁNONJOG 7 (2005) 111-116.

KÖNYVSZEMLE

HERVADA, JAVIER, Kritikai bevezetés a természetjogba, Szent István Társulat, Budapest 2004. pp. 199

Javier Hervada, a Pontificia Université della Santa Croce kánonjogi fakultásának professzora, az egyik legismertebb jogfilozófíával és az egyházjog teológiai megalapozásával foglalkozó teoretikus a kánonjogtudomány területén. Munkássága, amely alapvetően kötődik az úgynevezett ’Navarrai Iskolához’, lényegében a természetjog modem kori - a keresztény bölcselet és az egyházjog hagyományait szem előtt tartó - alkalmazásához és újra gondolásához kapcsolódik. A jelen mű magyar fordítása Dr. Hársfai Katalin, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kánonjogi Posztgraduális Intézete tanszékvezető egyetemi docensének munkáját dicséri.

A kötet Dr. Kuminetz Géza előszavát követően (9-10) nyolc nagyobb egységre oszlik. Bevezetésként a Szerző a jogászi mesterségről és az igazságosság erényének jellegzetességeiről tárgyal, mellyel kétség kívül erkölcsi horizontba helyezi a jogalkotást és a jogalkalmazást (13-19). Amásodk fejezet az igazságosság elemzésének, illetve tárgyának, az igazságos cselekménynek van szentelve (20-79). Hervada szerint a jogi mesterség tárgyának az igazságos tettnek kell lennie, ami egyúttal jelenti azt a dolgot, vagy dolgok csoportját, amely egy konkrét személyt vagy emberi közösséget megillet. Az igazságos tehát az, ami jár, mégpedig meghatározott mértékben. Ez a kijelentés megadja az igazságos másik jellemzőjét, azaz az egyenlőséget, mivel csak az nevezhető igazságosnak, ami a jogosultság arányával egyenlő. Ami ennél több az nagylelkűség, ami ennél kevesebb az jogtalanság (vö. 44-45). Az igazságosság viszonyát elemezve (49-52) kitér a jogviszonyban szereplő összetevőkre, azaz a személyekre; a jogi kötelékre; és a jogi helyzetre. A jog és az igazságosság lényegét kutatva a Szerző leszögezi, hogy annak az alapja a személy ontológiai körülménye. A közösség pusztán csak a személyen keresztül, közvetett úton részesedik belőle. Ez az a pont, amely érthetővé teszi a kollektivista elképzelések tarthatatlanságát (65). A harmadik fejezet a természetes igazságosság kérdését foglalja össze (80-117). Hervada a jog metafizikai megközelítésével kutatja a jog feloszthatóságának alapját, amely túl megy az ember által alkotott pozitív jogi normák rendszerén. A minket körülvevő dolgok diszkontinualitásából és különbözőségéből így ontológiai adottságként jelentkezik a természetjog létezése. Ennek állítása nem újdonság, hiszen a jogpozitivizmus általános elterjedése előtt (XIX. sz.) magától érthetődő volt a természetjogi alapú érvelés, elég ha csak Aquinoi Szent Támásra vagy Francisco Suarezre utalunk. Éppen a II. világháború traumája világított rá, hogy mennyire tarthatatlanok a relativista, empirista, egyszóval pozitivista nézetek. A pozitív jogszabályok létrejöttének alaki és eljárási kritériumai még egyáltalán nem biztosítják azt, hogy az emberi közösség reprezentatív része által így megalkotott nonna ne tartalmazhatna jogtalanságot, ami alapvetően ellentétes az egyes személyek ontológiai adott