Kánonjog 6. (2004)

TANULMÁNYOK - Rhimer Zoltán: A szentszéki dokumentumok műfajainak tipológiája és terminológiája - I. rész

34

Rhimer Zoltán

E hagyomány folyamatában a legalapvetőbb változást alighanem X. (Szent) Pius pápa döntése jelentette, amellyel 1909-ben Acta Apostolicae Sedis (= AAS) címmel megindította az Apostoli Szentszék hivatalos közlönyét. Mivel ezt a tényt a kánonjog művelői közül eddig csak kevesen értékelték súlyának megfelelően,31 jelentőségét az alábbiakban egy kicsit részletesebben szeretnénk megvilágítani.

Aszentszéki dokumentumok egyetlen kiállítási formáját, létalakját sokáig az az íráshordozó (papirusz-, pergamen-, ill. papírlap) jelentette, amelyre a dokumentum szövegét írói rávezették és amelyet a kibocsátó a szokásos módon (pecséttel, aláírással stb.) hitelesített. A dokumentum szövegének minden egyéb létalakja ehhez képest vagy előzetes fogalmazványnak (minutum), vagy utólagos másolatnak, ill. átiratnak (copia, ill. transsumptum, insertum) számított, a több példányban való kiállítás a kézírásos korszakban viszonylag ritka volt. Később, amikor a könyvnyomtatás lehetővé tette a dokumentumok sokszorosítását, az így keletkezett teljesen azonos szövegű példányok hitelesítése továbbra is a korábbi módon, példányonként egyedileg történt (e gyakorlat bizonyos elemei egészen a legújabb időkig fennmaradtak).

A szentszéki dokumentumok eredeti és másolati példányainak egyetlen műbe való összegyűjtése már a középkorban megindult, egy-egy ilyen gyűjtemény (collectio, compilatio) azonban csak igen ritkán volt a pápa által jóváhagyott és kihirdetett hiteles törvénymű, s így jogi ereje is csak az általa tartalmazott dokumentumok erejével lehetett azonos.32 Bár a gyűjtemények fejlődése a XVI. században lezárult (összességük ekkor a Corpus iuris canonici nevet kapta), a dokumentumok gyűjtése természetesen nem maradt abba. A könyvnyomtatás révén a XVII. századtól sokkal gyakrabban és nagyobb számban jelentek meg a pápák és a kúriai szervek dokumentumait külön-külön tartalmazó sorozatok (bullaria, ill. thesauri resolutionum, decreta authentica stb.),33 néhány kivételtől eltekintve azonban ezek sem voltak pápailag jóváhagyott és kihirdetett hiteles jogszabálygyűjtemények. A XIX. század derekán végül megindult az egyes szentszéki dokumentumoknak a hivatalos kibocsátást nem sokkal követő, gyűjteményes formájú kiadása (1860-tól Acta ex iis decrepta, quae apud Sanctam Sedem geruntur, 1865 és 1908 között pedig Acta Sanctae Sedis [= ASS] címen), ám az utolsó négy kötet kivételével34 ez a sorozat sem számított hiteles szentszéki kiadványnak.35

31 Mindenekelőtt Hans Eppler, Klaus Mörsdorf és Heinrich Eisenhofer neve említhető

ebben az összefüggésben. Alapvetően elhibázott ezzel szemben GONZÁLEZ DEL VALLE, Los actos pontificios (7. j.) 274-279 fejtegetése, amely téves kiindulásból valótlan állítások és hamis következtetések révén jut arra az eredményre, hogy az AAS nem közlöny, hanem csak Jegyzék” (registrum), amelyre voltaképpen nincs szükség, hiszen a törvények kihirdetése továbbra is a régi módon zajlik.

32 Részletesebben 1. Erdő, Az egyházjog forrásai (5. j.) 179-206.

33 Részletesebben 1. ERDŐ, Az egyházjog forrásai (5. j.) 224-226, 229-235.

34 Az ASS-t néhány évvel az AAS megindulása előtt, 1904 május 23-án X. Pius pápa egy, a folyóirat szerkesztőinek kérésére kiadott reseriptumáwal a Szentszék hiteles orgánumának ismerte cl (ÁSS 36 [1903/04] 705-706 = 37 [1904/05] 3-4), Így ettől fogva hivatalos közlönynek minősül.