Kánonjog 6. (2004)

JOGSZABÁLYOK - Határozat a kánonjogi fakultásokon folyó képzés rendjének megújításáról

JOGSZABÁLYOK. 159 Az idő múltával azonban, ha nem is mindenütt, de a középiskolákban már nem tanítják a latin nyelvet, vagy csak a melléktantárgyak között szerepel. Ami pedig a teológiai fakultások és a nagyszemináriumok tanrendjét illeti, mivel megnövekedett az egyéb teológiai és pasztorális tárgyak száma, lassan mind keve­sebb figyelmet szenteltek a kánonjog és a latin tanításának. Ebből a helyzetből ered, hogy a kánonjogi fakultásokra beiratkozó klerikus hallgatók az esetek nagy részében nem ismerik a latin nyelvet és szinte nincs előzetes kánonjogi képzettsé­gük. Ami a laikusokat illeti, akik mind nagyobb létszámban járnak a kánonjogi fa­kultásokra, még inkább nyilvánvaló, hogy hiányzik a szükséges felkészültség ah­hoz, hogy a második ciklusra beiratkozhassanak. Ennek oka, hogy amikor beirat­koznak a kánonjogi fakultásra, gyakran teljes híjával vannak a teológiai képzett­ségnek, vagy még a jelenleg szabályozott első ciklusban sem tudják megszerezni még azokat a minimálisan megkövetelt teológiai ismereteket sem, melyek kétség kívül szükségesek ahhoz, hogy kellően megértsék a kánonjog alapelveit. Továbbá azok, akiknek a világi jog területén van akadémiai fokozatuk, gyakran az első cik­lus kihagyásával kerülnek felvételre közvetlenül a licencia kurzusra, sőt a fakultás megítélése szerint rövidíthetik a kétéves képzési időt oly módon, hogy minden te­ológiai felkészültség nélkül elnyerhetik egy év alatt a kánonjogi licenciát. A II. Vatikáni Zsinat ellenben azt óhajtotta, hogy «a kánonjog kifejtése során (...) vegyék figyelembe az Egyház Titkát a zsinat által kihirdetett Egyházról szóló dogmatikus rendelkezés szerint».3 Ez mindenek előtt megköveteli azt, hogy mind­egyik kódex a II. Vatikáni Zsinat egyháztanának fényében kerüljön oktatásra, melynek ismertetőjegyeit összefoglalóan tartalmazza II. János Pál pápa két, a kó­dexeket kihirdető rendelkezése, a Sacrae disciplinae leges4 és a Sacri canones.5 Tehát ez a kánonjog tanításában jelentkező új teológiai távlat több tanulmányi időt követel, mint az eddigi két esztendő. Hozzá kell tenni, hogy a latin nyelv tanulásán kívül szükségesek más segédtárgyak és szabadon választható kurzusok is, melyek célja a kánonjogi intézményes képzés kiegészítése. Tekintetbe véve tehát azokat a kánonjogi fakultásokon felmerülő nehézsége­ket, hogy ti. kellő oktatásban részesítsék a hallgatókat, a Katolikus Nevelés Kong­regációja 1997-ben minden általa létesített kánonjogi fakultás és intézet számára kérdőívet küldött, melyben információt kért mindegyik fakultás és intézet állapo­táról, különösen is azt kérdezte, hogy alkalmasnak találnák-e a tanulmányi idő nö­velését. A kapott válaszok alapján a Kongregáció különböző konzultációkat foly­tatott. Kisebb jelentőségű dolgokon kívül egyetértés volt abban, hogy a licencia kurzus időtartama három év, vagyis hat félév legyen, és hogy az első ciklus teljes­séggel kötelező és jobban strukturált legyen azok számára, akik nem teljesítették valamely teológiai fakultás első ciklusát, vagy valamely szemináriumban előírt a filozófiai-teológiai tanulmányokat, kivétel nélkül azok számára is, akik világi jog­3 Vö. a II. Vatikáni Zsinat papncvclcsről szóló határozatát. Optatam totius lód. 4 Vö. AAS 75/II (1983) VII-XIV. 5 Vö. AAS 82 (1990) 1033-1044.

Next

/
Thumbnails
Contents