Kánonjog 4. (2002)
KÖZLEMÉNYEK - Szuromi Szabolcs: Megjegyzések a Collectio Canonum Anselmi Lucensis III. könyvének néhány római jogi részletet tartalmazó 90. kánonja kapcsán
80 Közlemények Chartres-i Ivo10 11 12 három gyűjteménye közül kettőben: a Decretum-ban (Ivo D 6. 343) és a Panormia-ban (Ivo P 4. 82), illetve a Decretum Gratiani-ban is (C. 2 q. 1 c. 7).13 A négy említett gyűjtemény a levél rövidebb változatát közli. Míg a Polycarpus-ban és Ivónál olvasható szöveg befejeződik a roma jogi rész előtt, addig a C. 2 q. 1 c. 7 csak a Novellae-ből származó részleteket hagyja el. így a 45. levél kánongyűjteményekben megtalálható leghosszabb formáját a Collectio Canonum Anselmi Lucensis tartalmazza. Hozzá kell tennünk, hogy a III. könyv 90. kánonja nem csak az 'A' recenzió anyagába tartozik bele, hanem véleményünk szerint részét képezi azoknak az alap kánonoknak, amelyek a gyűjtemény legkorábbi változatát alkották és mindegyik recenzióban megtalálhatók.14 1. Gergely pápa római szenátor családban szüleit 540 körül. 572/573-ban már Róma prefektusa és a római szenátus elnöke,15 így nyilvánvaló, hogy kellően alapos ismeretekkel rendelkezik a római jogról.16 Vezetési stílusában Jusztiniánusz császár volt a példaképe, ennélfogva uralkodási ideje alatt felhasználta a római jog nyújtotta lehetőségeket az egyházszervezet és az egyházi intézmények megerősítésére (vö. pápai kancellária).17 A 45. levél töredékéből is egyértelműen kitűnik, hogy Gergely pápa közvetlenül használja a jusztiniánuszi gyűjteményeket írásához, mivel az idézett szövegek, annak ellenére, hogy tartalmilag és szerkezetileg meglehetősen bonyolultak, mégis szinte teljesen megfelelnek a római jogi kritikai kiadásnak. I. Gergely pápa számára kiemelten fontos volt a római tekintély, mint külső jog alkalmazása, amikor a klerikusok vádolhatóságának az eseteiről kellett beszélnie.18 Ehhez a helyzethez nagyon hasonlít VII. Gergely pápa ideje, amikor a pápának az Egyház belső függetlenségét kellett megvédenie a világi hatalommal szemben. 2. Anzelm gyűjteményének teljes III. könyve a klerikusok vádolásának eseteivel foglalkozik, különös tekintettel a presbiterekre és a püspökökre. A püspök szerepe a klerikusok megvádolásakor döntő fontosságú volt, amint az tisztán kitűnik a III. könyv 1., 2., 6., 12., 13., 23., 26., 30., 35., 42., 43., 58., 81., 106. és 107. kánonjából. A III. könyv más kánonjai a püspök megvádolásának feltételeiről beszélnek, ilyenek: 32., 51., 59., 60., 61., 62., 73., 76., 88. és 90. kánonok. Egyértel10 Vö. ERDŐ, P., Die quellen des Kirchenrechts (Adnotationes in ius canonicum 23), Frankfurt am Main 2002. 96-97. 11 Vö. HORST, U., Die Kanonessammlung Polycarpus des Gregor von S. Grisogono. Quellen und Tendenzien (MGH Hilfsmittel 5), München 1980. 119. 12 Vö. ERDŐ, P., Die quellen des Kirchenrechts, 98-100. 13 FRIEDBERG, A. (ed ), Corpus Iuris Canonici, Lipsiae 1879. I. coli. 439-442. 14 Vö. SZUROMI, Sz.A., „Some observations concemig whether or not B AV Vat. lat. 1361 is a text from the Collection of Anselm of Lucca” in Ius Ecclesiae 13 (2001) 693-715. különösen 707. 15 PIETRI, L. (ed.), Les Église d'Orient et d'Occident (432-610) [Histoire du Christianisme 3], Paris 1998. 841-842. 16 Vö. ULMANN, W., A Short History of the Papacy in the Middle Ages, London 1972. 51-53. 17 ULMANN, W., A Short History of the Papacy, 52, 57-58. 18 Vö. DUCHESNE, L„ L'Église au Vie siècle, Paris 1925. 540-548.
