Kánonjog 4. (2002)

TANULMÁNYOK - Vigh Annamária: Visszamenő hatályú-e az 1908. kánon?

64

Vígh Annamária

tudományos vitában számszerűen erősebbek a pozitív jogi elmélet képviselői. A pozitív jogi normát vallók rendszerint a meglévő egyházi jogi és törvényi szisztémából indulnak ki, formális és rendszer-immanens érvekkel a kánon pozitív normajellege mellett foglalnak állást. Ám a formális jogi argumentáció magában hordozza azt a korlátozást, hogy a normát csak rendszer-immanensen tudja magyarázni, vagyis csak a kánoni jogszisztéma kiindulási pontjából, ami teljesen kizárja a norma tartalmi szempontjának figyelembevételét, eszerint ugyanis egy átfogó értelmezés lenne gyümölcsöző.

Ehhez elengedhetetlenül hozzátartozik, hogy precízen megállapítsuk a tényállást, továbbá figyelembe kell venni, hogy a norma szisztematikus helye az egész Egyházi Törvénykönyvben nemcsak formálisan értékelendő. Analóg tényállásokat és jogi helyzeteket is meg kell vizsgálni az értelmezéshez, és a normát - nem utolsósorban az átfogó értelmezés megkönnyítéséhez - gondolati összefüggésekbe kell helyezni, melyet a törvényhozó a törvénykönyvvel egy egységként alkotott meg.

II. „A SÚLYOS VAGY JOGTALANUL OKOZOTT FÉLELEMBŐL VAGY MEGTÉVESZTÉS HATÁSÁRA VÉGZETT JOGCSELEKMÉNY ÉRVÉNYES, HACSAK...”

Egyes szerzők elválaszthatatlan összefüggést véltek felfedezni a tévedés (error) és a megtévesztés (dolus) között, ám a szerzők egy másik csoportja a “dolust” a félelemmel és a kényszerrel (vis et metus) látja kapcsolatban állni. A szerzők elsőként említett csoportja - szerint, mivel a tévedés nem más, mint az értelemnek a valósággal nem megegyező ítélete - arra a következetésre jutott, hogy a törvényhozó először akkor ismeri el a házasságkötés tulajdonságbeli tévedés miatti érvénytelenségét, ha ez a tulajdonság directe és principaliter célul volt kitűzve,3 és másodszor speciális körülmények között, amelyeket az 1098. kánon szabályoz. Azok a szerzők, akik a kényszerrel hozzák összefüggésbe a dolust, - elismert — analógiát4 érzékelnek e két tényállás között, melyet - véleményük szerint — az első csoport szakemberei a kánon értelmezésénél már nem alkalmaznak.5

A dolust a kényszerrel azonosítók úgy érvelnek, hogy a szándékos megtévesztésnek következménye, hogy - bár közvetve, de szükségszerűen - tévedés vagy tudatlanság álljon elő a megtévesztettnél, azonban súlyosbító körülmény, hogy a szándékosan megtévesztett felismerési képtelenségének kihasználásával történt-e a jogcselekmény véghezvitele. Úgy tűnik, hogy a megtévesztett nem tud a kényszerítés ellen védekezni, avagy azt is mondhatjuk, hogy a megtévesztettelek a felis3 HEIMERL, H. — PREE, H., Kirchenrecht. Allgemeine Normen und Eherecht, Wien—New York 1983, 222.

4 Aymans, W. — MÖRSDORF, K., Kanonisches Recht. Lehrbuch aufgrund des „Codex iuris canonici", begr. von E. Eichmann, forget. Von K. Mörsdorf, neu bearb. von W. Aymans, I-II, Paderbom-München-Wien-Zürich 1991-1997., I, 348.

5 Aymans, w. - Mörsdorf, k.., i, 348.