Kánonjog 4. (2002)
TANULMÁNYOK - Luis Navarro: A hívők társulási joga
58 Luis Navarro jog alapjának következménye, ki kell, hogy jelentsük, hogy a társulás a hívők tevékenységének eredménye, akik életre hoznak és megalkotnak egy új valóságot36. A hívők, alapító tevékenységükben kinyilvánított egyetértésükkel társulati köteléket alakítanak ki, mely őket egyes egyházi célok követésére egyesíti. A társulás tehát egy jogi ténykedés gyümölcse (299. kán. 1. §.)37. Vagyis a társulásra való jogról beszélni azt jelenti, hogy az illetékes hatóság tettei nem szükségszerű összetevői a társulás jogi létrejöttének38; valóban nem lenne értelme elismerni egy jogot, aminek azután kiüresítjük a tartalmát, az illetékes hatóságnak lefoglalva néhány sajátos tevékenységet. 2. Társulás irányítása Ha a hívőknek joguk van bizonyos társulások létrehozására, szükségszerű, hogy azok irányítására is alapjuk legyen. Minden társulási megnyilvánulás valójában igényli a tekintélyt, mely meghatározza, irányítja a tagok tevékenységét39. Ennek a hatalomnak az eredete a hívők akaratában áll, akik megalkották a társulást és a társulás irányító szerveit, melynek hatáskörére bízták saját autonómiájuk területeit. A hívő alapvető jogainak gyakorlására alkotott társulás vezetésének hatalma ezek szerint magán természetű, nem pedig nyilvános. A társulások vezetői sajátos értelemben nem jurisdikciós hatalommal irányítanak, hanem egy sajátos társulási típus hatalmával40, mely a tagoktól származik, nem pedig a potestas clavium-bó\. 3. Ius nomen dandi A hívő, miként mondtuk, különböző módon gyakorolhatja társulási jogát, annak tartalma szerint gyakorolva azt. Az ilyen jog legáltalánosabb formája a társulásba való fölvétel, egy magán vagy egyházi hivatal által alapított társulás tagjává válás41. Ez a szempont nincs kifejtve az 1983-as CIC társulási jogában. Miért? 36 «A Zsinat ellenben, elismerve, hogy az alapítói tevékenység nem csupán egy közös tevékenység, hanem jogi hatású következményekkel járó joggyakorlást is megalapoz, az alapító tagok társulást megalapító tevékenységét is elismeri. Mondhatjuk, hogy az egyesítő kötelék causa cffícien- se, vagyis az, ami társulást alapít, nem az egyházi tekintély, hanem a társulni vágyó hívők egyetértő akarata». A. DEL PROTILLO, Laid e fedeli, i.m. 74. old. Hasonlóan v.ö. W. SCHULZ, Le norme canoniche, i.m., 163. old.; és F. COCCOPALMERIO, De persona iuridica iuxta schema Codicis novi, in Periodica de re morali, canonica et liturgica, 10 (1981), 393-398. old. Ez a szerző úgy tartja, hogy az alapító szövetséggel vagy szerződéssel új valóság születik, mely különb a tagok összességénél: új létező valóság lesz. A nyilvános társulás alapításáról v.ö. föntebb a nyilvános társulások létrehozásáról szóló pontban. 37 V.ö. E. MOLANO, La autonómia privad, i.m., 270. old. 38 A recognitio statutorum jelentőségéről előrelátóbb a 299. kánon 3. §-ánál, v.ö. föntebb a magántársulások típusaira vonatkozó pontban. 39 Szorosan kapcsolódik a társulások vezetéséhez a ius statuendi, annak joga, hogy valaki statútumot, alapszabályt adjon, szabályokat, melyek a társulás alapirányítását és a társasági életet szabályozzák. 40 Mást történelmi korszakban a hatalom ilyen formáját dominálva-ként határozták meg és a jurisdikciós hatalomtól különbözőként kezelték. V.ö. A. DEL PORTILLO, Laid e fedeli, i.m., 75. old. Még akkor is, ha a CIC nem használta a «dominativa» kifejezést, a megfelelő szó megmaradt az cgyházjogi szabályozásban. Ezekről a szempontokról v.ö, föntebb a magántársulások vezetéséről szóló fejezetben és a nyilvános társulásokról szóló konklúziókban.
