Kánonjog 3. (2001)
JOGSZABÁLYOK - Új jogszabályok III. Az Apostoli Szentszék főbb dokumentumai, 1999. VII. 17-2001. V. 4.
JOSZABÁLYOK 61 gondozást, a világi hívek támogatását és a velük való együttműködést, az iíjúsági pasztorációt, és az ifjúság nevelését. 17. Ioannes Paulus II, Alloc. Ad Romanae Rotae tribunal, 2001. II. 1, in AAS 93 (2001) 358-365. Tartalma: Évi pápai beszéd a Rota Romana bíráihoz és tisztségviselőihez. Az egyházi törvénykönyv világosan leszögezi: a házassági szövetségben a férfi és a nő az egész élet olyan közösségét hozza létre egymással, amely természeténél fogva a házasfelek javára, gyermekek nemzésére és nevelésére irányul. Ezt az igazságot nyíltan kétségbe vonják napjaink egyre inkább szekularizált társadalmaiban. Ez világosan megfigyelhető azokban a kísérletekben, amelyek az együttéléseket, beleértve a homoszexuális párkapcsolatokat is, a házassággal egyenértékűvé próbálják tenni. „Amikor az egyház azt tanítja, hogy a házasság egy természetes valóság, akkor az értelem számára nyilvánvaló igazságot hirdet, amely a házasfelek és a társadalom javát szolgálja. Ezt az igazságot megerősíti a kinyilatkoztatás is. A Teremtés könyvében olvashatjuk: „Isten férfinak és nőnek teremtette őket s a kettő egy test lesz.” Az „egész életre szóló közösség” kölcsönös önátadást tételez fel a házasfelek részéről, akik éppen szexuális különbözőségük alapján lépnek életközösségre egymással. A házasság nem akármilyen, emberek közötti szövetség, amelyet tetszés szerint a különféle kulturális modellekhez lehet alakítani. A férfi és a nő, természetes hajlamaik révén egyesülnek házastársi kapcsolatban, a beleegyezés akarati cselekedete értelmében szabadon kötnek természetükből fakadó szövetséget. A házasság természetes célkitűzései a házasfelek java, gyermekek nemzése és nevelése elválaszthatatlanok a házastársak férfi, illetve női mivoltától. Házasság és család egymástól elválaszthatatlanok, mivel a házasfelek férfi, illetve női mivoltuk lényegéből fakadóan nyitottak a gyermekáldásra”. A házasság lényegi tulajdonságai, egysége és felbonthatatlansága szintén elválaszthatatlanok a családtól. A szentatya idézte az egyházi törvénykönyv 1058-as kánonját, miszerint „Mindenki köthet házasságot, akit ettől a jog el nem tilt.” Ez a törvény még világosabbá válik, ha figyelembe vesszük, hogy a házastársi szövetség, természeténél fogva a házas személyek férfi és női mivoltára vonatkozik és nem igényli a házasulok különleges tulajdonságait. A házassági beleegyezés cselekedetét is jobban megérthetjük a szövetség természetes dimenziójának összefüggésében. Ez ugyanis az az objektív vonatkozási pont, amelynek értelmében a személy megéli saját természetes hajlamát. Ez a hiteles beleegyezés normális alapja. Nem reális tehát, ha úgy állítják be a beleegyezést, mint egy kulturális modellhez, pozitív törvényhez való csatlakozást. A II. Vatikáni zsinat óta gyakran történt arra kísérlet, hogy a hagyománytól idegen teológiai, lelkipásztori irányzatok a hitet a házasságkötés feltételeként jelöljék meg. A szentatya idézett 1981-ben közzétett Familiaris consortio kezdetű apostoli buzdításából, miszerint „a házasság szentségének sajátos jellemzője az, hogy egy olyan valóság szentsége, amely már a teremtés rendjében létezik, maga a házastársi szövetség, amelyet a Teremtő kezdetben alapított.” A házasság az egyetlen szentség, amely nem közvetlenül természetfeletti célokra irányuló tevékenységre vonatkozik. Célja ugya
