Kánonjog 3. (2001)
JOGGYAKORLAT - Tanczik Balázs: Az ítéletek egybehangzóságának fogalma a Rota Romana újabb bíráskodásában
104 Joggyakorlat ban nem változtatta meg a Provida Mater egybehangzóságra vonatkozó normáit, nincs okunk azt hinni, hogy a joggyakorlat egyedi esetekben a továbbiakban nem talált egybehangzónak olyan ítéleteket, melyekben különböző alapokat állapítottak meg. 5. A Rota döntései rámutatnak annak fontosságára, hogy minden bíróságnak megvan a felhatalmazása és kötelessége, hogy interpretálja a tényeket, és az egyedi esetekre alkalmazza a jogot. Minden eset önálló eljárást képez, és nem szolgál precedensként, mint az amerikai civil jogban. Tehát az egyik egyházi bíróság ítélete nem kötelezi a továbbiakban a többi bíróságot, hogy ugyanúgy döntsön. A joggyakorlat természetéből fakadóan nem lehet egyszerű igennel vagy nemmel felelni arra a kérdésre, hogy hozhatnak-e bíróságok egybehangzó ítéletet, ha a semmisségi alapok különböznek: minden eset más. 6. Noha a Rota egybehangzónak nyilvánított ítéleteket, melyekben az alapok különböztek, a bírák sosem tették ezt a tények és az érvek belső logikájának komoly elemzése nélkül. Sosem állt elő aequivalens egybe- hangzóság felületes konklúzió alapján. Minden ügyben bonyolult vizsgálatnak vetették alá az alapok kiválasztásának indokát, azt, hogy mely tények minősülnek bizonyítottnak, és hogy mi volt a logikai összefüggés a különbözőképpen meghatározott alapok között. Az aequivalens egybe- hangzóság érdekében a bíráknak fontos volt, hogy a kérelem lényegét tekintve valódi megegyezés legyen, még ha eltérő volt is a terminológia, vagy az alapok megfogalmazása. 7. A fentiek alapján lehetségesnek tűnik, hogy pl. olyan semmisségi ügyekben, amelyek az 1095. k. egyik vagy másik pontjára alapozódnak, az ítéletek egyedi alapon egybehangzók legyenek még akkor is, ha a bíróságok a kánon más-más pontjait jelölik meg alapnak. Azok az ügyek, amelyekben szerepel az 1095. k., több olyan kritériumnak is megfelelhetnek, melyeket a Rota az aequivalens egybehangzóság számára támasztott. Mind a racionális, mind a klinikai pszichológia szempontjából biztosan logikai összefüggés áll fenn a kánon minden egyes pontjában felsorolt feltételek között. Biztos, hogy mind az ügy utasításai, mind a bizonyítékok tartalma szempontjából jó esély van arra, hogy mindkét bíróság ugyanazon tényeket találja bizonyítottnak. így sok esetben valószínű, hogy különböző jogi elnevezéseket („az ítélőképesség hiánya” vagy „pszichés alkalmatlanság”) lehet adni a tényeknek anélkül, hogy a vita lényege megváltozna. Az utóbbi esetben a jogi nevek különbsége inkább indukál különféle érveléseket az ítélet mellett, semmint a vita különféle tárgyait. Másrészről a felek álláspontjainak vagy kifogásainak jogcíme, vagy érveléseik természete...stb. lehetséges, hogy változtat az alapok megállapításán, még ha mindkettő az 1095. kánonon belül van is, változtathat a vita tárgyán. Bármely kísérlet az esetben fennálló egybehangzóság idő előtti definiálására jogos fellebbezéshez vezethet, különösen szem előtt tartva azt, hogy a házassági ügyek sosem válnak ítéltté. Ezért a bírósá
