Kánonjog 2. (2000)
KÖZLEMÉNYEK - II. János Pál pápa motu proprio kiadott apostoli levele: A püspöki konferenciák teológiai és jogi természetéről
98 Közlemények Apostolokhoz és a presbiterekhez”.12 Az Apostolok és a presbiterek összegyűltek a kérdés megvizsgálására; tanácskoztak és Péter tekintélyének vezetésével határoztak s végül intézkedtek: „A Szentlélek és mi is úgy láttuk jónak, hogy rakjunk rátok több terhet a szükségesnél...”13 2. Az üdvös küldetés, melyet az Úr rábízott apostolaira, a világ végezetéig tart.14 E küldetés teljesítésének érdekében Krisztus akarata szerint maguk az Apostolok „gondoskodtak utódok állításáról ... A Püspökök isteni rendelés alapján az Egyház pásztoraiként az Apostolok helyébe léptek”.15 Ugyanis lelkipásztori szolgálatuk telesítéséhez az apostolok Krisztustól a leszálló Szentlélek különleges kiáradását nyerték,16 ők maguk pedig kézrátétellel adták tovább munkatársaiknak azt a lelki adományt (18)17 , mely a püspökszentelésben jutott el mihozzánk.”18 „Amint az Úr rendelkezése alapján Szent Péter és a többi apostol egyetlen apostoli kollégiumot alkot, úgy kapcsolódnak egymáshoz a római pápa, Szent Péter utóda és a Püspökök, az apostolok utódai.”19 így az összes Püspökök együtt kapták a parancsot Krisztustól az evangélium hirdetésére a Föld minden részén, ezért törődniük kell a egész Egyházzal, mint ahogy az Úrtól rájuk bízott küldetés teljesítésében együtt kell működniük egymással és Péter utódával,20 akiben „megalapította a közösség és a hit egységének örök és látható alapját és elvét”21 Az egyes Püspökök az egység alapjai és elvei a maguk részegyházában.22 3. A püspök részegyházban gyakorolt hatalmának isteni eredete folyamatosan kétségtelen volt. Ugyanakkor a tudat, hogy a Püspökök egy osztatlan testülethez tartoznak, történelem folyamán arra késztette őket, hogy küldetésük teljesítésében hozzanak létre alkalmas szerveket, tájékoztató eszközöket, melyek kifejezik a kommuniót és az össze egyházzal való törődést, és folytatják az apostoli kollégium életét: a lelkipásztori együttműködést, tanácskozásokat, kölcsönös segítségnyújtást, stb. E kommunió az első századoktól kezdve nagyon jellegzetes megnyilvánulási formát talált a zsinatok tartásában. A 325-ben tartott Niceai zsinattal kezdődő egyetemes zsinatok mellett meg kell említeni mind a plenáris mind a partikuláris részleges zsinatokat, melyeket a 2. századtól kezdődően az egész Egyházban tartottak.23 12 ApCsel 15,2. 13 ApCsel 15,28 14 Vö. Mt 28, 18-20. 15 LG 20. 16 Vö ApCsel 1,8; 2,4; Jn 20,22-23. 17 vö. lTim 4,14; 2Tim 1,6-7 18 LG 21 19 LG 22. 20 Vö. LG 23. 21 Vö. LG 18; 22-23. Nota explivcativa praevia 2.; I. Vatikáni Zsinat Pastor aeternus, Prologus: DS 3051. 22 Vö. LG 23. 23 Néhány 2. századi zsinatról lásd Cézareai Euszébiosz: Historia ecclesistica V, 16, 10; 23, 2- 4; 24, 8: SC 41, 49. 66-67. 69. - Tertullianus a 3. század elején dicséri a görögök zsinattartó
