Kánonjog 2. (2000)

TANULMÁNYOK - Szabó Péter: A keleti vegyesházasságok törvényes formái (CIC 1127. kán. 1. §) - A hatályos latin normatíva ökumenikus vetületei

58

Szabó Péter

ben e kérdés úgy is felvethető, hogy a felek közreműködése (consensus) létesítő ok jellegének a kizárása vajon nem egy viszonylag kései, olyan időszak tipikus terméke-e, amely kialakulásában ortodox részről a római teológiától való minél határozottabb elkülönülés megjelenítése élvezet prioritást, olykor még azon az áron is, hogy ehhez esetleg egyes antik keleti jogforrásokat kellett (kell mindmáig) mellőzni?33

3. Ugyanakkor a keleti szemléletmód amely, a latinnal szemben, minden szentség esetében a kegyelem papi-egyházi közvetítés révén megvalósuló „epikletikus” dimenzióját hangsúlyozza, korántsem egyeztethetetlen a konszenzus-elmélettel. Sőt, éppen ellenkezőleg, annak látszanak jelei, hogy ezen aspektus kidomborítására a latin doktrínában is mind komolyabb igény merül fel.

Aligha kétséges ugyanis, hogy a konszenzus elmélet egyoldalú hangsúlyozása is rejt magában bizonyos veszélyeket. A latin egyházban a felek közötti unió jelentősége, azaz a házassági beleegyezés aspektusa oly mértékben értékelődött túl, hogy szinte eltűnt a szentségek kiszolgáltatása esetében ugyancsak lényeges, ekkleziális-közösségi aspektus fontossága iránti érzék. A Ne temere hatálybalépéséig (1907) passzív aszisztencia is elégséges volt, s csak századunkban kezd lépésről lépésre kialakulni az egyház házasságkötésnél játszott lényegi közreműködéséről szóló doktrína.34 Ezen ekkleziális dimenzió elmélyítésének történelmi folyamata a latin kánonjog vonatkozásában -úgy tűnik- mindmáig lezáratlan, így a Nemzetközi Teológiai Bizottság hangsúlyozta, hogy a felek az egyházban és az egyházon keresztül kiszolgáltatói a házasság szentségének, továbbá hogy a kölcsönös beleegyezésben amely a szentség létesítője, az Egyház a Szentlélek ajándékának jeleként és garanciájaként van jelen.35 Egyes szerzők pedig az 1983-as CIC házasságkötés formájára vonatkozó kánonjairól azt írják, hogy azok már csak materiális értelemben azonosíthatóak a trienti normákkal, míg a valódi tartalmuk megértéséhez a II. Vatikánumnak a házasság szentségi jellegéről szóló doktrínáján keresztül juthatunk el. Ezen új szemléketmód tükrében a szent szolgálattevő szerepe már nem redukálható pusztán és egyszerűen minősített tanúskodásra.36

A keresztények közötti házasságok érvényességének és szentségi jellegének elválaszthatatlanságáról szóló tétel a katolikus doktrínában akkor vált átütő erejűvé, amikor a gallikanista áramlatok a szerződés és szentség különválasztá33 A XIX. századi ortodox teológia e jellemzőire az „oikonomia” fogalmának átértelmezése összefüggésében már Florovsky felhívta a figyelmet: G. FLOROVSKY, Limits of the Church, in Church Quarterly Review 117 (1933-34) 125.

34 W. MOLINSKI, Matrimonio, in Enciclopedia Teologica «Sacramentum Mundi», K. RAHNER (a cura di), [Brescia 1976], vol. 5, 169.

35 COMMISSIO THEOLOGICA internationalis, Documentum Matrimonii christiani sacramentalitas: «Decem et sex theses» patris G. Martelet Si a CThI «in forma generica» approbatae de doctrina catholica matrimonii christiani (1977), in Enchiridion Vaticanum 6, n. 472.

36 A. MONTAN, Il sacramento del matrimonio nel nuovo Codice di diritto canonico, in La scuola cattolica 112 (1984) 330-331. (Ugyanakkor a szerző azt is hangsúlyozza, hogy a szent szolgálattevő a szentség létesítőjének [«formatrice»] ma sem minősül.)