Kánonjog 2. (2000)
TANULMÁNYOK - Szabó Péter: A keleti vegyesházasságok törvényes formái (CIC 1127. kán. 1. §) - A hatályos latin normatíva ökumenikus vetületei
56 Szabó Péter A latin kánonjogi doktrína a fentiekben sorra vett, nem csekély súlyú érvek ellenére is ragaszkodik a papi áldás szerepének irrelevanciájához. Ez azt sugallja, hogy ezen álláspont indokai mélyebben gyökereznek mintsem pusztán a saját fegyelmi tradícióhoz való ragaszkodásban. Ilyen ok lehet esetleg az attól való nyugtalanság, hogy a papi áldás hangsúlyossá tételével párhuzamosan a házassági beleegyezés konstitutív szerepéről szóló lényegi katolikus doktrína óhatatlanul relativizálódna. E nézőpont ugyanakkor abból a kimondott vagy ki nem mondott meggyőződésből indul ki, hogy a mai latin doktrína önmagában is ideális vagy legalábbis optimális módon írja le házasság szentsége létesülését, s így a „consensus facit nuptias” formula további szempontokkal történő kiegészítése csak a lényegi momentum elhomályosítását eredményezhetné. A beleegyezés és a papi áldás házasság létesülésében betöltött lehetséges szerepének, egymáshoz való viszonyának elemzésekor, úgy tűnik, az alábbi szempontok figyelembe vétele lehet hasznos. 1. Kiindulópontként leszögezendő, hogy két megkeresztelt közötti házasság ha egyszer valamely módon érvényesen létrejött, automatikusan és szükségszerűen szentségi jellegű is. Az érvényes szerződés és a szentségi jelleg létrendi azonosságát és elválaszthatatlanságát több mint négyszáz éve folyamatosan és egybehangzóan hangsúlyozza a katolikus egyház tanítóhivatala.27 Ez a tétel azonban nem zárja ki, hogy a házasság szentségének belső struktúrájában (is) több szint között különböztessünk. Analógiaként az egyházi rend szentségére vonatkozó doktrínából hozható példa. Ismeretes, hogy a latin egyházban a kézfeltétellel egybekapcsolt imán túl az ordó kiszolgáltatásának hosszú évszázadokon át lényegi eleme volt a szent eszközök átadása is. XII. Piusz pápa azonban a korábbi kétségek eloszlatására úgy nyilatkozott, hogy a szerek átadása a továbbiakban nem érvényességi feltétele a szentség kiszolgáltatásának. Ezen döntés megalapozásaként a pápa megállapítja, hogy a szentségek egyek és ugyanazok az egész egyház számára. Ezeket a Krisztusi alapításra visszanyúló szentségeket az egyház története során nem helyettesítette és nem is helyettesíthette másokkal. Az egyháznak ugyanis semmilyen hatalma sincs a szentségek lényege felett, azaz azon dolgok felett amelyekről az isteni kinyilatkoztatás forrásainak tanúsága szerint maga Krisztus Urunk rendelte el, hogy megőrzen- dőek a szentségi jelben. Az egyházi szerek átadása azonban nem krisztusi akaraton, hanem egyházi rendelkezésen alapuló eleme a szent rend anyagának, következésképpen annak érvényességi feltételként történő megkövetelését, éppen mivel tisztán az egyház akaratán nyugvó norma, az egyháznak jogában áll megváltoztatni, eltörölni28 E tanítóhivatali megnyilatkozás distinkciója jól alkalmazható a házasság tekintetében felmerült analóg dilemma feloldására is, tudniillik arra vonatkozóan, hogy miként kell értelmeznünk a keleti jog tézisét, amely szerint a szentségi házasság létesülésében a papi áldásnak is lényegi szerepe van. Urbano Navarrete a piuszi distinkcióból kiindulva a házasság szentségi struktúrájában is 27 KADZIOCH, II ministero (nt. 15), 99-108, 179-186; ERDŐ, Egyházjog (nt. 12), 399-400. 28 E doktrína lényegi elemeihez lásd: XII. Pius, const, ap. Sacramentum ordinis, 30. XI. 1947, in AAS 40 (1948) 5-7.
