Kánonjog 2. (2000)

TANULMÁNYOK - Erdő Péter: A házasság kánonjogi arculata a történelemben

40

Erdő Péter

Az önálló (és szinte kizárólagos) egyházi joghatóságot a házasság felett a középkori Nyugaton98 az jellemezte, hogy igyekezett érvényre juttatni a fel- bonthatatlanságot, a felek szabad akaratát a házasságkötés terén, valamint annak lehetőségét, hogy különböző társadalmi osztályok tagjai házasságot kössenek egymással. Megjegyzendő azonban, hogy mind a korai középkorban, mind pedig a házasság főként kánoni szabályozásának idején nagyok voltak a különbségek a törvényhozás és a társadalom viselkedése között.99 A házassági perek egyes gyakori fajtái, legalábbis bizonyos vidékeken, csakis a legmagasabb társadalmi osztályok tagjai között fordultak elő.100 Még az egyházi bíróságok is nem egyszer eltérő gyakorlatot folytattak,101 mely olykor még bizonyos kánonokkal is ellentétesnek minősült.102

IV. AZ ÚJKOR

Az újkor nyugati házasságjogát jellemző legfőbb esemény, hogy a házasság érvénytelenségének terhe alatt meghatározott formát írtak elő a beleegyezés kinyilvánítására. Egy másik fontos változás, mely azonban a kánonjog rendszerén kívül következett be, a polgári házasságkötés bevezetése és elterjedése volt.

1. A trienti forma

A házasságkötés érvényességéhez szükséges forma bevezetésére az egyházjogban először a Trentói Zsinat 1563. november 11-én kelt Tametsi kezdetű dekrétumával103 került sor. Ezt a szabályozást, ha fokozatosan és bizonyos eltérésekkel is, a katolikus országokban elfogadták.104

A protestáns országokban viszont a vallási szertartást még nem tekintették szükségesnek az érvényességhez. Noha a protestáns reformáció teológusai az egyházi házasságkötést nagyon helyénvalónak tartották, nem minősítették azt szükségesnek a házasság létrejöttéhez. A XVII. századtól a protestáns államok büntetni kezdték az egyházi esküvő nélküli házas együttélést. A XVIII. századtól

98 Az Egyház illetékességéről a házasság tekintetében lásd pl. A. MOSTAZA, La competenda de la Iglesia y del Estado sobre el matrimonio hasta el concilo de Trento, in Ius Populi Dei. Miscellanea in honorem Raymundi Bidagor, III, Roma 1972, 287-357, az Egyház illetékességi monopóliumáról a XII.-XVI. században lásd különösen 295-302.

99 Vö. pl. GAUDEMET, Le mariage en Occident 98-99, 140-141.

100 Vö. pl. P. ERDŐ, Eheprozesse im mittelalterlichen Ungarn, in Zeitschrift der Savigny- Stiftung für Rechtsgeschichte, Kanonistische Abteilung 72 (1986) 262.

101 Vö. pi. DONAHUE, English and French Marriage Cases 343, 364-366.

102 Vö. pl. Erdő, Eheprozesse 269.

103 Vö. pl. R. WEIGAND, Die Einführung der Formpflicht für die Eheschließung durch das Tridentinum und die bedingte Eheschließung, in Würzburger Diözesan-Geschichtsblätter 35/36 (1974) 261-273 (=Liebe und Ehe im Mittelalter [Bibliotheca Eruditorum 7] Goldbach 1993, nr.6); G. Dl MATTIA, 11 Decreto „ Tametsi" e le sue radici nel concilio di Bologna, in Apollinaris 53 (1980) 476-500.

104 Vö. GAUDEMET, Le mariage en Occident 286-311; J. BERNHARD, Le mariage, in J. BERNHARD - CH. Lefebvre - F. RAPP, L’époque de la réforme et du Concile de Trente (Histoire du Droit et des Institutions de l’Église an Occident XIV), Paris 1990, 212-302.