Kánonjog 2. (2000)
DÍSZDOKTOR-AVATÁS - Urbano Navarrete: Személy, perszonalizmus, házasság
Személy, perszonalizmus, házasság 21 üdvös, minthogy lassanként mind nyilvánvalóbb és sürgetőbb lelkiismeretet teremtett azon méltóság és sérthetetlenség tekintetében, mely az emberi személyt megilleti. A nemzetközi rendet tekintve pedig, említést érdemel az 1948. XII. 10-én kelt Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, melyben a történelem során először, ámbár nem teljesen és tökéletesen került ünnepélyes kihirdetésre az ember sérthetetlen jogainak jegyzéke, és az ENSZ sok más dokumentuma, melyekkel kötelezik az egyes nemzeteket arra, hogy az ember alapvető jogait, mint meghatározott javak élvezését megvalósítsák és betartassák. Sajnos, még hosszú út van hátra annak megvalósítását illetően, hogy ez a perszonalisztikus mozgalom az egész világon teljesen meghozza gyümölcseit, ti. hogy elismerésre kerüljön az emberi személy, úgy mint ami minden társadalmi struktúra és állam központja és célja. Századunk utóbbi évtizedeiben valóban gyors és biztonságos lépések történtek arra vonatkozóan, hogy az alapvető emberi jogokat mindenütt védelmezzék és mozdítsák elő, ami az emberiség jövőjébe vetett remény zálogának tűnik. Azonban hangsúlyoznunk kell azt, hogy az önmagában kiváló perszonalisztikus mozgalom sem kerülte el azt, hogy könnyen vezethet vétkes szélsőséghez, a perszonalizmushoz, amely emberi dolgok esetében - ahogy mondják - gyakran megtörténik. Az általában ismert latin nyelvekben a főnevek -izmus végződése pontosan jelzi valamely önmagában jó dolog bizonyos túlzását. A mi területünkön, nem mindig kerülhető el annak veszélye, hogy mindenegyes egyén szabadságát és sérthetetlenségét túlzó módon értékeljük, a kelleténél jobban hangsúlyozzuk és védjük az egyén jogait, miközben háttérben hagyjuk az egyén kötelezettségeit mások és a társadalom iránt. Mind gyakrabban feledésbe merült az egészséges antropológia alapelve, ti az, hogy az emberi személy méltóságának lényegi jegyei között a társas vonatkozása (szociabilitása) is fel van sorolva, ami szükségképpen követeli azt, hogy bárki szabadsága mások szabadságával egyeztetendő, valamint azt, hogy a társadalom javainak megvalósítása érdekében a szükséges áldozatok az összes polgár között igazságosan kerüljenek kiosztásra. A II. Vatikáni Zsinat a perszonalista mozgalmat tekintve olyan kulturális kontextusban ülésezett, melyet átmenetinek nevezhetünk. Már sok minden történt - például kihirdették az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát -, ám még további teendőkre volt szükség, mivel a világ sok régiójában az alapvető emberi jogokat még mindig nyíltan lábbal tiporták. Ma már nyilvánvaló, hogy a Zsinat sokat tett az emberi személy méltósága és sérthetetlensége védelmének előmozdítására, főleg a Dignitatis Humanae nyilatkozattal a vallásszabadsággal kapcsolatban és a Gaudium et Spes kezdetű lelkipásztori rendelkezéssel, mely az Egyház a mai világban témakörét tárgyalja.10 10 A személy szó a zsinati dokumentumokban megtalálható, és előszeretettel használt kifejezés. Gyakran helyettesíthető az ember szóval, vagy más vele egyenértékű kifejezéssel. Ám a személy szónak ma bizonyos érzelmi visszhangja van, s ennélfogva előnyben részesül más, egyenértékű szavakkal szemben. A személy fogalom a Zsinat dokumentumaiban 148 alkalmmal fordul elő, ebből 19-szer a Dignitatis humanae nyilatkozatban és 71-szer a Gaudium et spes rendelkezésben; a személyes (personalis) melléknév pedig 40 alkalommal található meg, ebből 3-szor a Dignitatis humanae-ben és 20-szor a Gaudium et spes-ben. Kétszer fordul elő a személyesen (personaliter) határozószó, egyszer a személyiség (personalitas)
