Kánonjog 2. (2000)

KÖZLEMÉNYEK - Szuromi Szabolcs Anzelm: Megjegyzések az egyházi vagyon tulajdonjogának korlátaihoz

118

Közlemények

átveszi a 17-es CIC definícióját és úgy fogalmaz, hogy ,A javak tulajdonjoga a római pápa legfőbb fennhatósága alatt azt a jogi személyt illeti, aki az illető javakat törvényesen megszerezte.”6 7 8 A Szentszéknek ezen joga sajátosnak mondható, hiszen egyfelől a pápa nem tulajdonosa az összes egyházi javaknak, hanem azok legfőbb „igazgatója és kezelője.”1 Másfelől ebből a státuszból olyan kötelességek és jogok következnek, amelyek erőteljesen korlátozhatják az egyes jogi személyek tulajdonjogát, illetve már inkább a tulajdonosi jogosítványokra emlékeztetnek. Ezért szükséges feltennünk a kérdést, hogy mit tekintünk tulajdonnak, illetve tulajdonjognak?

A római jogban, Ulpianus definíciója szerint, a tulajdon „egy dolog feletti teljes hatalom", amelynél fogva a „magáéban mindenki megteheti mindazt, amivel nem zavar másokat.”* Valójában ezt az elvet tükrözi a Polgári Törvény- könyv (1959. évi IV. tv.) 115. § (2) is: ,/t tulajdonos a birtokvédelem szabályai szerint önhatalommal is kizárhat vagy elháríthat minden olyan jogellenes beavatkozást vagy behatást, amely tulajdonjogának gyakorlását akadályozza, korlátozza vagy lehetetlenné teszi.” Azonban, mint azt Lábady Tamás kifejti, ,Ma már általánosan elfogadott, hogy a tulajdonjog szabadsága csak a tulajdon közérdekű, közcélú korlátái között érvényesülő alapintézmény.”9 10 Ha ezzel a szemlélettel alkalmazzuk Benedek Ferenc tulajdonjogi definícióját, azaz ,A tulajdonjog az a dologi jog, amelynél fogva a tulajdonos a tulajdon tárgyául szolgáló dologra bárki jogosulatlan behatását kizárhatja.”'61, akkor a .jogosulatlanság” már nyilvánvalóan nem terjeszthető ki a „közérdekre", illetve a „közcélra”.

Atvíve ezt a gondolatot az egyházjog területére, abból kell kiindulnunk, hogy az egyházi javak egyházi célokra szolgálnak.11 A pápának az Egyházban, a péteri funkcióból fakadóan legfőbb12 és teljes hatalma van,13 amelyből következik a

6 „Dominium bonorum, sub suprema auctoritate Romani Pontificis, ad eam pertinet iuridicam personam, quae eadem bona legitime acquisiverit.”

7 Can. 1273 - „Romanus Pontifex, vi primatus regiminis, est omnium bonorum ecclesiasticorum supremus administrator et dispensator. ” vö. Fedele, P., Lezioni di diritto patrimoniale canonico, Roma 1977. 6-9.

8 FÖLDI A.-Hamza G., A római jog története és institúciói, Budapest 1998.3 281.

9 LÁBADY T., A magyar magánjog (polgári jog) általános része, Budapest-Pécs 1997. 134.

10 FÖLDI.-Hamza. i.m. 281.

11 Ennek a rögzítését már Symmachus pápának (498-514) tulajdonított hamisítványok között megtaláljuk: „... Generaliter vero quicumque res ecclesiae confiscare aut conpetere vel pervadere periculosa sua infestatione presumpserit, similiter et hi qui res ecclesiae iussu vel largatione principum vel quorumdam potentum aut quadam invasione aut tyrannica potestate retinuerint et filiis vel heredibus suis, ut a quibusdam iam factum audivimus...nisi cito res Dei ammoniti a pontifice agnita veritate reddiderint, perpetuo anathemata feriantur. Iniquum esse censemus ut potius custodes cartarum quam defensores rerum creditarum, ut preceptum est, iudicemur....” Thaner i.m. 247. c. 40. vö. CIC Can. 1256-hoz fűzött jegyzet.

12 Vö. Saivador-C.C.-De Paolis-V.-Ghirlanda, G. (eds.), Nuovo Dizionario di Diritto Canonico, Milan 1993. 931-938.

13 Bertrams, W., Vicarius Christi-Vicarii Christi. De significatione potestatis Episcopalis et Primatialis in BERTRAMS, W. (ed.), Quaestiones Fundamentales luris Canonici, Roma 1969. 342-350. GEROSA, L„ Das Recht der Kirche (AMATECA Lehrbücher zur katolischen Theologie XII), Paderborn 1995. 342.