Kánonjog 1. (1999)

TANULMÁNYOK - Szabó Péter: Sajátjogú egyháztagság a hatályos jog szerint (CIC 111-112. és CCEO 29-39. kk.)

34

Szabó Péter

nem voltak képesek betölteni rendeltetésüket.2 A kodifikációnak deklaráltan vezérfonalát képező II. Vatikáni Zsinat különleges értékűnek nyilvánította a keleti katolikus közösségek apostoli hagyományokra visszanyúló örökségét és - következésképpen - feladatként jelölte meg a keleti katolikus egyházak védelmét és felvirágoztatását.3 Magától adódik tehát a kérdés, hogy a törvényhozó milyen lépéseket tett a régi jog említett hiányosságainak kiküszöbölésére? Hogy erre a kérdésre megfelelő választ adhassunk, ki kell majd emelnünk a kodifikáció azon fő tendenciáit, melyek meghatározták a rítustörvények értékrendjét, irányvonalát.

A sajátjogú egyháztagság kérdése hagyományosan -többé-kevésbé éles- feszültségekkel terhes. Megengedve, hogy e kérdéskörben eltérő megközelítési (“hovatartozási”) látásmódok lehetségesek, a jogszabályok magyarázatánál igyekszünk hangsúlyozni azon alkalmazási szempontokat, melyek döntőek lehetnek a tekintetben, hogy a hatályos jog meg tud-e felelni az említett zsinati célkitűzésnek.

Reméljük, hogy írásunk legalább azért hasznos lesz, mert első alkalommal közli magyar nyelven immár a kérdésre vonatkozó szabályok teljes körének tartalmát, illetve mert az értelmezés vonatkozásában elindíthat egy olyan reflexió-sorozatot, amely alapja lehet egy a kérdésre vonatkozó új és átfogó részleges jogalkotásba foglalható konszenzusnak. Noha hazánkban —részint a békés politikai-etnikai környezetnek, részint pedig a hívek rítusbeli identitástudatának köszönhetően- a sajátjogú egyháztagság problémái messze nem jelentkeznek olyan éles formában mint a regenerálódás hosszú folyamatát élő kárpátaljai vagy román görög katolikus egyház esetében, mégis egy közösen kialakított részleges normagyűjtemény, mely egyértelmű megoldásokat adna az egyetemes jog szintjén fennmaradt értelmezési és főként alkalmazási problémákra, hatékonyan segíthetné a két egyház zökkenőmentes együttműködését, s ennek révén a közös küldetés hatékonyabb realizálását is.

I. Előzetes terminológiai megjegyzés (a sajátjogü egyház és

EGYHÁZTAGSÁG FOGALMA)

Noha a kánonjogi nyelvhasználat mellett a köznyelvben is meggyökeresedett a “rítustagság”, “rítusváltás” stb. kifejezés, ma az egyes keleti katolikus közösségeket alkotó részegyházak csoportjait hivatalosan már nem a korábbi (jogi vagy sajátjogú) rítus, hanem az Egyház kifejezéssel illetjük. Több dokumentumában az Ecclesia particularis megnevezést alkalmazta rájuk már a II. Vatikáni Zsinat is,4 ám -minthogy ezen kifejezés tradicionálisan az egyetlen megyéspüspök irányítása alatt álló részegyházat (nem pedig azok csoportjait) jelöli- utólagos terminológiai pontosításra volt szükség. Ez a maga teljességében a keleti

2 Vö. W. Bassett, The Determination of Rite (Analecta Gregoriana 157), Roma 1967, 238.

3 OE 1, 4 és 5; (a zsinati dokumentumok magyar nyelvű szövegéhez lásd: Cserháti J. - FÁBIÁN Á. [szerk.], A II. Vatikáni Zsinat tanítása. A zsinati döntések magyarázata és okmányai, Budapest31986).

4 Lásd: LG 13c, UR 14a és mindenekelőtt OE 2.