Kánonjog 1. (1999)
KÖZLEMÉNYEK - Erdő Péter: A Gratianus-kutatás legújabb eredményei
Közlemények 107 kunkban van a második verzió mértékadó, mert a szerző által készített formája, így lehetségessé válik e változat új kritikai kiadása is. Larrainzar hipotézisét többen kétkedéssel fogadják főleg abban a tekintetben, hogy a hozzáfűzések magától a Mestertől erednek. Mindenesetre a két szélső álláspont világos: vagy létezik Gratianustól megalkotott második változat, és akkor a kánonjogi hagyomány helytálló, mert a mű széles körökben elterjedt formájának is ő a szerzője, vagy az első rövid változat folyamatos fejlődésével állunk szemben. Míg az első feltevés nehézsége, hogy megfelelő érvekkel igazolva azonosítani kell, hogy melyik kódex tükrözi ezt az eredeti formát, a második feltevés problémája abban áll, hogy a szöveg ingadozása után hogyan jutott egy bizonyos összetételű változat előtérbe. Ez utóbbi problémára esetleg az iskola által történt recepció adhatna választ. Ahogyan a XIII. század első évtizedeiben a Gratianus Decretumához írt, addig fokozatosan fejlődő, majd különböző szerzők által önálló műként egységbe foglalt glosszaapparátusok egyike a bolognai iskolában az iskola befogadó (elfogadó) döntése, recepciója révén hivatalos apparátussá (glossa ordinariá\ét) vált, hasonlóan történhetett ilyesmi korábban a Decretum szövegével is. Igaz, hogy ennek konkrét módjáról (ki hozta a döntést, milyen formában, stb.) egyelőre nincs információnk. Feltűnő viszont, hogy a második változat Bolognában másolt kódexei az első változathoz képest eltéréseket tartalmazó módosításokat többnyire az első változat megfelelő szakaszai helyett hozzák, a párizsi iskolához fűződő kódexek viszont nem egyszer az első változat szövegét is megtartva mintegy dublettként fűzik hozzá a második változat megfelelő passzusát. Ez alapján talán még arra is lehetne gondolni, hogy Bolognában és Párizsban végülis a Decretum második változatának két különféle formáját fogadta el az iskola, melyek csak a XIII. századra harmonizálódtak. Mindenestre a kutatók nagy érdeklődéssel tanulmányozzák Larrainzar professzor érveit a Decretum második változatának talán magától a szerzőtől származó példányáról. Mindez más megvilágításba helyezi a születő kánonjog tudományát, pontosabban e tudománynak a római jog középkori oktatásához és tudományos magyarázatához fűződő viszonyát. Különösen izgalmas Peter Stein Cambridge-i professzor megállapítása a római jog első ismert angliai mesteréről, Vacariusról. Szerinte ez a szerző talán már 1150 előtt Angliában működött, ahová Itáliából érkezett. A római jogot nem a Iustinianus-féle corpus gyűjteményei szerint, hanem egy abból maga készítette összeállítás, a Liber Pauperum alapján oktatta13. Ugyanakkor Gratianus müvét, a római jog szempontjából való fejletlensége miatt bírálta. Feltehető, hogy nem ismerte eleinte a gratianusi mű második változatát, de nyilvánvaló az is, hogy Itáliából még nem hozta magával a római jognak Iustinianus-féle gyűjtemények alapján való oktatását. Ugyancsak Anders Winroth vette górcső alá -az említett ericei tanulmányi héten- a római jog legendás első nagy bolognai mesterének, Imeriusnak az alakját. Széles kodikológiai áttekintés alapján, elemezve a személy kilétére vonatkozó emlékeket arra a megállapításra jutott, hogy eredeti neve nem [merius 13 Vö. pl. P. Stein, The Vacarian School, in The Journal of Legal History 13 (1992) 23- 31.
