Hittudományi Folyóirat 24. (1913)

Dr. Pataky Arnold: «Állag, személy, természet» a christologiai vitákban

88

DR. PATAKY ARNOLD

potuisset particeps fieri incorruptibilitatis. Oportuerat enim mediatorem Dei et hominum... facere, ut et Deus assu- meret hominem (παραστησαι τον ανθ-ρωπον), et homo se de- deret Deo.» (Adv. Haer. III. 18, 7.)

«Verbum Dei homo; et qui Filius Dei est, filius homi- nis factus est, commistus Verbo Dei.» (Adv. Haer. III. 19, 1; e szöveg azonban bizonytalan.)

Bár Irenaeus még nem használja a későbbi theologiai műszavakat, kifejezései minden kétséget kizárnak: Krisztus egy személyben valóságos Isten és valóságos ember.

Sardesi Melito περί σαρκώσεως Xpcaroö c. munkájának fennmaradt töredékében már világosabb műszavakkal él : Krisztus Isten és tökéletes ember egyszerre (δμοΰ) és mind- két lényegét (τάς δύο αύτοϋ ουσίας) megismertette velünk. (Anastasius Sinaita, Viae dux, c. 13.) Ούσία tehát Melitonál annyi, mint természet.

Hermas «Pastor»-a, mint sok más kérdésben, a chris- tologiai kérdéseiben is csak zavart támasztott. Bár mindenki elismeri, hogy a Pastor szerzője orthodox keresztény, tanai még sem mondhatók az egész egyház tanításának. Hermas- nál a Krisztus szó nem szerepel egyszer sem; «Isten fia» azonban egyet jelent a Szentlélekkel. (Sim. V. 5, 2 ; 6, 5—6; IX. 1, 1.)

Tertullianus az első, aki a christologikus vitákba bele- vitte a persona műkifejezést. Célja az volt, hogy könnyeb- ben kifejezésre juttassa az isteni lényeg egységét és e lényeg hordozóinak hármasságát a Szentháromság tanában és Krisz- tusban a két állagot az egységes hordozó mellett. Már Apologeticumának 21. fejezetében kimondja, hogy Isten és a Logos «unus ambo»; de Krisztusra és a Szentháromságra vonatkozó tanítását legvilágosabban «Adversus Praxeam» c. könyvében olvassuk. A substantia és persona fogalmakat nagyon élesen külön választja. A Szentháromságban «tres unius substantiae et unius status et unius potestatis» van- nak (2. f.), az egység pedig nem pusztán gyűjtő egység, hanem «substantiae unitas» (u. o.). «Ubique teneo unam substantiam in tribus cohaerentibus» (12. f.). Az ugyan nem