Hittudományi Folyóirat 24. (1913)

Dr. Schütz Antal: Az Isten-bizonyítás logikája

valósággal szembeszökő) s így a mozgással együtt az anyag is kezdődött.

A kezdet nélküli való, amelyre így több gondolat- menettel is a bizonyosság különböző fokával lehet követ- keztetni, absolut abban az általános értelemben, amelyben vizsgálódásaink kezdetén vettük: nem mástól való, létében független mástól. Ezt az absolut való bizonyításának föladata be van fejezve — ha a nem-kezdődő lét nem követel okot. S ezt vallják mindazok a bölcselők, kik az okságot elsősorban a természet-magyarázat elvének tekintik. Szerintük a nem-kezdődő lét színe előtt az okkeresésnek nincs is értelme.1

Azonban e középfogalom nem használható az absolut- ság bizonyítására olyan gondolatmeneteknél, amelyek nem a változó, kezdődő létből indulnak ki, hanem például a törvényszerűségből. Továbbá tagadhatatlan, hogy sok böl- cselő az okság elvében többet lát, mint csupán a kezdődő lét magyarázatának követelését; t. i. látják benne azt a követelést, hogy mindennek kell okát adni, mindent kell igazolni, illetőleg az ész előtt érthetővé tenni. Hittudósok meghódolnak e felfogásnak, mikor Istenről azt mondják, hogy magában van az oka vagy legalább az alapja (ratio). S csakugyan lehet-e elvitatni az észtől azt a jogot, hogy amely kérdés eléje áll, arra feleletet keressen ? Nincs-e valami lappangó ellenmondás abban, hogy elménk kiindul okot keresni s amikor eljut egy lényhez, amely nem kezdődött, hanem öröktől fogva van, ott már nem szabad okot keresnie ? Schopenhauer nem tudja megérteni, miért kellene az okság gebéjét, amelyen elügettünk egy jódarabig, megállítani s kifogni annál a csárdánál, melynek neve: nem-kezdődő lény. Arra a kérdésünkre: miért van valami, kielégítő felelet-e ez: mert mindig volt?

Ezek alapján kívánatosnak látszik olyan középfogalom után nézni, amely jobban biztosítva van efféle kérdésekkel

1 így Wandt, Sigwart; Geyser: Naturerkenntnis und Kausalgesetz 1906) 118.

AZ ISTEN-BIZONYÍTÁS LOGIKÁJA 549