Hittudományi Folyóirat 24. (1913)
Dr. Trikál József: Tanulmányok a középkor keresztény bölcseletéről
A KÖZÉPKOR KERESZTÉNY BÖLCSELETÉRŐL 379 nulásában a természetfölötti és egyházias gondolkozás ragyog ? Ez a transcendentalis szellem megragadja a költőket és a művészeket. Az egyház táplálja a szépet; ő a szépnek a forrása! A költészet, a legendák, az eposzok, a drámák, a lírák, a vallásos gondolkozás és érzés kifejezései. A nagy- szerű székesegyházak és festményeik a művészetnek remekei és az imádkozó lélek kőbe vésett és színekbe lehelt sím- bolumai. A tudomány az egyház mélységes szellemén keresztül bugyog. És mennél erőteljesebb az egyház szelleme és gondolata, annál hatalmasabb tudományos alkotásokat lé- tesít. Csak a ragyogó XIII. század szülhette az egyete- meket. Amint azonban a középkorban minden az ég felé tekint, úgy a bölcselet is. Sőt a bölcselet szeme egészen az égen függött és az ég felé lendített. A bölcseletben erőt nyert a lélek, hogy az ég felé röpüljön. «Non est consenescen- dum in artibus, sed a limine sunt salutandae»; ez volt a jelmondat. A theologus bírja az egész igazságot. Minden más tudomány csak in partibus cognoscit. A theologia doktora az igazságnak a doktora — mondja Oodofroid de Fontaine. Nem szabad tehát hallgatnia, sőt beszélnie, leiké- nek gazdagságát kiöntenie kötelessége. Ezen nézőpontból megértjük, miért volt a középkor- bán minden tudomány a theologia medrébe illesztve ? Annak a kornak lelke, szeme, szive theologus volt, azért máskép nem is lehetett a dolog. De ha a vallásos léleknek a szeme az égen csüngött és mindent a végtelennel kapcsolatban szemlélt, csoda-e akkor, ha a természet, a lét, az élet, a történelem jelentő- séggel csak a végső céllal kapcsolatban bírtak? Csoda-e ha a dolgokat nem annyira anyagi megjelenésükben vlzs- gálták, mint őseredetükben, Isten örök gondolataiban és végső céljukban. A jelenség múló és elváltozó, de Isten gondolatai változatlanok és örökké ugyanazok. Ismerd meg hát a dolgokat eszmei jellegükben és akkor igazán ismered 25*
