Hittudományi Folyóirat 24. (1913)

Dr. Erdőssy Gyula S. J.: Az I. és II. század eretnekeinek tanuskodása evangéliumaink hitelessége mellett

374 DR. ERDŐSSY GYULA S. J. adott ki, Péter evangéliumának is mondják, kinek tolmácsa volt Márk: mert Lukács könyvét is Pálnak szokták tulajdo- nítani. Tertulliánnak ezen bizonysága épenséggel nem meg- vetendő, ha tekintetbe vesszük, hogy Marcion elleni köny- vét Tertullián akkor írta, mikor már a Montanisták tévelyébe merült, mi kitűnik saját szavaiból 1, 29. (M. 2, 307): «Ha már a házasság módjáról tárgyalunk, melyet nálunk a Szent- lélek sugallatára a lelki szellem véd, hitbeli házasságot írván elő; annak lesz hivatása meghatározni a módot, aki valamikor kiterjesztette:... ő mondani fogja: ,Következik, hogy azok is, kiknek feleségük vagyon, úgy legyenek, mintha nem volna, (1. Kor. 7, 29.), aki fentebb azt is mon- dotta: ,Növekedjetek és sokasodjatok'. — Ugyanez kivilág- lik 4, 22-ből (M. 2, 443.) is, hol Péter szavaihoz: ,Készít- sünk itt három hajlékot, neked egyet és Mózesnek egyet és Illésnek egyet, hozzáfűzi: «de, nem tudván, mit mond’ s azonnal folytatja: «Hogyan nem tudván? talán egyszerű tévedés következtében, vagy pedig a szellemmel, amelyet az' új jövendölésben védünk, [nem tudván] hogy a kegye- lemmel együtt jár az extasis, vagyis az elragadtatás? A szel- lemi ember ugyanis, főleg mikor Isten dicsőségét szemléli, vagy mikor általa Isten szól, szükségképen elveszíti érzé- keinek használatát, megárnyékoztatván t. i. az isteni erőtől; ez a kérdéses tárgy köztünk és a pszichikusok közt.» E megkülönböztetéssel Tertullián eléggé jelzi, hogy már a Montanisták táborához csatlakozott. Jóllehet a Montanistáknak voltak saját jövendöléseik is, melyeket Hilgenfeld (Die Ketzergeschichte des Ur- Christentums, 591 -595) összegyűjtött, mégis elismerték a mi szentirásunkat; ez kitűnik Tertullián «De virginibus velandis» cimű könyvéből is. (M. Patr. Lat. 2, 935 -962.) Az első fejezetben (M. 2, 937.) kijelenti Tertullián, hogy a Montanisták «a hit törvényét épségben hagyván» lege fidei manente», csak a fegyelmet és érintkezést javítják és az igazság, amely «az evangélium által ifjú erőre tett szert, most a Szentlélek által eléri érettségét»; és a Szentlélek-

Next

/
Thumbnails
Contents