Hittudományi Folyóirat 24. (1913)

Dr. Schütz Antal: Az Isten-bizonyítás logikája

224 SCHUTZ ANTAL DR. vánvalóvá teszi ezt a tételt: van Isten, még pedig a fönt megállapított értelemben. Tehát Isten-bizonyíték számba nem megy olyan gondolatművelet, mely a lélek Isten-vágyára, valami végtelen-érzésre, vagy máskép az öntudat alatt lap- pangó ösztönös érzelemre hivatkozik a Schleiermacher óta dívó fölfogás szerint, vagy pedig Isten létezésének igazságát merő tanításból, ha mindjárt a kinyilatkoztatott igazságból is, származtatja (traditíonalismus). A logika nekünk az a tudomány, mely a helyes gon- dolkodás elveit állapítja meg, s a gondolkodást csak akkor ítéli helyesnek, ha az a valósággal egyezik. Ezzel a meghatá- rozással Aristotelesnek és az ő nyomdokain induló XIII. századi nagy scholastikusoknak, nevezetesen szent Tamásnak az álláspontjára helyezkedünk s tudatosan szembe fordulunk azzal a fölfogással, mely szerint a logika teljesítette fölada- tát, ha az emberi lélek szervezetében gyökerező egyetemes gondolkodástörvényeket állapította meg, tekintet nélkül azok tárgyi tartalmára (formai logika: Kant; psychologismus: Wundt stb.), s az alapgondolatra nézve közös talajon tudjuk magunkat a legújabb logikai mozgalommal, melyet Bolza- nora hivatkozva, Husserl indított meg.1 Az Isten-bizonyítás logikája ezek szerint föladatául tűzi ki mindenekelőtt megvizsgálni, milyen logikai műveletekkel lehet igazolni, észbeli nyilvánvalóságra emelni e tételt: van Isten. Azután tüzetesebb vizsgálat alá veszi a logikai műve- letek elemeit; az itt talált eredmények világánál iparkodik fölállítani a szokásos Isten-érvek mérlegét és megállapítja, milyen logikai összefüggés van az Isten létét bizonyító gon- dolatműveletek között és reméli, hogy egy lépéssel a meg- oldás felé tereli azt az újabban keresztény bölcselők közt gyakrabban vitatott kérdést: egy vagy több Isten-bizonyíték- ról kell-e beszélni ?2 Végül törekszik meghatározni, mi az egyes Isten-bizonyító logikai műveleteknek logikai ered- ménye, vagyis bizonyító ereje és bizonyságteremtő foka. 1 2 1 Edm. Husserl, Logische Untersuchungen I., II. 1900., 1901. 2 Braig, Gottesbeweis oder Gottesbeweise (1889) óta.

Next

/
Thumbnails
Contents