Hittudományi Folyóirat 24. (1913)

Dr. Trikál József: Tanulmányok a középkor keresztény bölcseletéről

A KÖZÉPKOR KERESZTÉNY BÖLCSELETÉRŐL

221

A zsidó bölcselet az arabs bölcselőkből táplálkozott és történeti kifejlődésében is nagy hasonlóságot mutat. A mohamedánok a Korán, a zsidók a Talmud álláspontján vannak; amott a mutaziliták, itt a karaiták foglalnak állást a Korán, illetve a Talmud ellen.

A zsidó bölcselők is majd neoplatonisták, majd arisz- totelikusok. Amannak képviselője Ibn Gebirol (Avicebron) emezé pedig Saadja és Maimonides.

Avicebron. Főmunkája a Fons vitae. A középkori ke- resztény bölcselők jól ismerik és gyakran idézik. Tanai a következők.

Isten anyagtalan szellemi és szükségképes lény. A világ Isten akaratának (nem értelmének) teremtő működéséből származik. A világ nem Isten értelmének műve, mint az arabs aristotelesi írók tanították, hanem akaratának.

De, hogy jön létre az anyagi világ az anyagtalan Isten- bői ? Erre a kérdésre Avicebron a neoplatonikusok emana- tiós elmélete szellemében válaszol. Isi éntől ered az általá- nos értelem. Ez már nem tiszta szellem, hanem anyag és szellem összetétele. Az egész világrendben csak Isten tiszta szellem. Az az anyag, amely az általános értelemben is megvan, az képezi az egész világ egységes alomját. Ezt az anyagot a különböző alakok különböző lényekké alakítják. A szellemiség alakja szellemi lényeket, a testiség alakja testieket nemz. De úgy a szellemi, mint a testi dolgok amaz ősalomban részesülnek.

Az ember áll tehát kozmikus anyagból, azután testből és lélekből. Három lelke van: tenyész, érzéki és értelmes lelke.

Úgy az ember, mint minden lény Isten felé törekszik.

Avicebron bölcseletének tengelye tehát, hogy az új- plátói emanációs elméletet és az állagok sokféleségét össze akarta kapcsolni.

Az arisztotelikus szellemű bölcselők közül kiváló Saadja (892—992.) a «Hit és a tudomány könyve» című mű szer- zője, amely a zsidóság vallásbölcseletének alapvető könyve. A hit és az ész összeegyeztetésére törekszik és e célból