Hittudományi Folyóirat 24. (1913)

Dr. Trikál József: Tanulmányok a középkor keresztény bölcseletéről

116

DR. TRIKÁL JÓZSEF

Szent Anzelmből él a középkor a XIII. századig. Mikor a nagy skolasztikusok és a nagy görög és arabs bölcselők hatása alatt a keresztény gondolkodás a maga egész pompájában kivirágzik és önmagát, erejét teljes öntudatra hozza.

Amit egy szög alatt látni lehetett, mindent meglátott annak az időknek embere. De a dolgok sokféle jelentősé- güek s ha más-más jelentőségük szerint nézzük azokat, más-más magyarázatot is kell adnunk nekik. A keresztény gondolkodás egyetemes gondolkodás, a dolgokat nem magukban, hanem az eget és a földet összefoglaló keretben nézte. A XIII. század végén azonban az emberek már nem a Civitas Dei, nem is az univerzális monarchia, hanem a civitas hominis szemüvegén látnak. A nemzeti államokkal nemzeti gondolkodás és egyéni (individuális) értékelés jön létre. A fogalmi világból leszállunk a földre, a tapasztalati világ területére. A nominalizmus új alakban új értékeket talál föl.

Azt mondják, ez már a középkori bölcseletnek bőm- lása! Nem! ez a bölcseleti nézőszög megváltozása! Az utóbbi képnek ép oly történelmi jelentősége és értéke van, mint az előbbinek. A tapasztalati és az egyéni szemponthoz más- más alakban idő folytán ép úgy visszatérünk, mint ahogyan az értelmi műveletek föltétien érvényességéhez. De amint a tiszta empirizmus egyoldalú, ugyanez az abszolút trans- cendentalizmus is. Az egységes világképet a kettő belső egy- sége adja meg. Ilyen volt a XIII. század keresztény böl- cselete. Ez a bölcseleti szintézis a helyes emberi gondol- kodás követelménye. Legföljebb bővülhet, gazdagodhatik, de gyökerestül át nem alakulhat. És miközben tágul és ér, magára szedi az emberi gondolkodás értékes eredményeit, gyöngyeit.

A keresztény bölcseletet ebben az értelemben perennis bölcselet. Hűséges saját elveihez, de táglelkű más vélemé- nyék tárgyi értékű eredményeivel szemben. Mézet gyűjt mindenünnen, de a mézet a maga rendszerének szervezeté- ben dolgozza föl.