Hittudományi Folyóirat 23. (1912)
Dr. Lukcsics József: Történetbölcselet és egyháztörténet
66 DR. LUKCSICS JÓZSEF. Schlegel romantikus felfogással, Rougemont theista iránnyal, Steffensen mélyreható gondolatokkal és Rocholl apokalyptikus lendülettel történetbölcseleti alapon szemlélik a világtörténetet.1 A különféle formákban fellépő, majd a deizmushoz, majd a pantbeizmushoz bajló sajátságos felfogásmód a vallásos isteni öntudat és az isteni élet kifejlődését, ' az isteni eszme megvalósulását haladó és fokozódó tökéletességben tekinti a történet valódi tartalmául.2 A tulaj donképeni történetbölcselet azonban ezek egyikénél sem található ; fejlődése azt az utat követi, amelyen a genetikus történetírás fejlődött ki. Az emberek gondolkozásában és egész felfogásában előállott nagtT átalakulás, amely a 15. század óta Európában végbement, megteremtette lassankint azokat a feltételeket, amelyek a genetikus történetíráshoz szükségesek : a világforgalom hatalmas fellendülése, a humanizmus és a reformáció a megfigyelés terét kiszélesítették és elmélyítették. Elkezdték megfigyelni és tanulmányozni a nemzetnek, képzettségének és mívelődésé- nek különbségét, a természeti és szociális viszonyok hatását a népjellemre ; az antik világ lelkes tanulmányozása folytán egészen más idők és kultúra szellemébe mélyedtek; vizsgálták az egyházkormányzat, a vallási és az állami intézmények eredetét és fejlődését ; összehasonlították azokat egymással és megérteni törekedtek különféle alakulataikat ; észrevették az emberek különböző ténykedései között a kölcsönhatást s összefüggést. Eelismerték tehát, hogy a tények egységes kapcsolódása áll fenn és az emberi fejlődés folytonos. A »cognitio per ultimas causas« bevonult az emberiség történetének kutatásába. 1 Schlegel, F. : Philosophie der Gescliichte, 1828. — Rougemont, F. : Les deux cités, la philosophie de l’histoire aux differents äges de rhumanité, 2 kötet (Paris, 1874). — Steffensen, K. : Zur Philosophie der Geschichte, 1894. — Rocholl, R. : i. in. és Aufbau einer Philosophie der Gescliichte, (Göttingen, 1911). 2 Schelling, Bunsen K. J., Krause K. Chr. F., Laurent F. és Lessing tartoznak ezen irányzatok főbb képviselői közé.
