Hittudományi Folyóirat 23. (1912)
Dr. Kele István: Az analytikus és synthetikus módszer ismeretelméleti szempontból
AZ ANAL, ÉS SYNTHETIKUS MÓDSZER ISMERETELMÉLETI SZEMPONTBÓL. 535stb.), mely minden bölcseleti tudást magában foglal. De milyen tudásra törekszik a bölcselet ? Természetéből önként folyik, hogy a dolgokat végső, legfőbb okaiban akarja megismerni. Azért anyagi elvének olyannak kell lenni, ami által mindannak alapoka, ami van vagy történik, megismerhető, még pedig úgy, hog3r abból az alárendelt, legközelebbi okok is levezethetők legyenek, sőt meg is lehessen azokat érteni. Csakhogy a bölcselet elveit nem egy másik tudományból meríti. Azért az első ismereteknek, melyekből kiindul, önmagukban vagyis közvetlenül bizonyosaknak és nyilvánvalóknak kell lenniök. Ha tehát anyagi elvet akarunk a bölcseletben kiinduló pontul felvenni, akkor az emberi értelemnek olyan képességet kell tulajdonítanunk, mellyel minden dolognak legfőbb okát, Istent közvetlenül, tehát értelmi szemlélet által megismerheti s belőle mindent, ami van vagy történik, megérteni képes. Ezen eljárást, melyet követve így új igazságokat találok és állapítok meg s újabb ismeretekkel bővíteni eddigi ismeretkörömet, synthetikus, összetevő módszernek nevezzük.1 A priori módszernek is mondják, mert itt a legfőbb elvből indulunk ki s ebből bizonyítás segítségével egymásutánban az adottat, a ténylegest igyekszünk leszármaztatni és megfejteni. A priori, az ész által már előzetesen ismeretes általános természetű fogalmakból, Ítéletekből az azokban bentfoglalva (implicite) meglevő különleges, részleges fogalmakat és ismereteket. Az érzékfölöttiről eljuttat a valós (concreta) dolog ismeretére, az érzék alá esőre, az okból az okozatra. Szóval az a priori, máskép synthetikus módszerrel az elvből eljutunk annak ismeretére, ami belőle folyik, következik. A másik eljárásnak, mikor legfőbb alaki elvekből indulunk ki, analytikus módszer a neve. Felveszünk tehát valamely legfőbb alaki elvet, pl. az azonosság és ellenmondás elvét s eszerint vizsgálunk minden gondolatot, nemcsak azokat, melyek által tovább haladunk, hanem tudásunk első, kiinduló pontjait is. Ezek pedig nem a végső, Istenben rejlő 1 Kleutgen : Die Philosophie der Vorzeit. I. 599. 1.
