Hittudományi Folyóirat 23. (1912)

Dr. Trikál József: William James bölcselete

502 DR. TRIKÁL JÓZSEF. Hogyan indul meg az élők lelki világa ? Mint fiziologus szívesen megengedi, hogy az élők cselekedeteinek nagy részét úgjr tekinthetjük, mint külső ingerekre való öntudat­lan, gépies és célszerű idegvisszahatásokat, ösztönösséget. Ezt a lelki élet tapasztalható célszerűsége is nyilvánvalóvá teszi, amely, Hartmann szavaival élve, a tudattalannak világos látása. Vannak azonban olyan cselekedetek is, amelyeket nem tekinthetünk csak gépies visszahatásoknak, hanem tudatosaknak. Ha egy békának kivesszük idegcentrumait, akkor az továbbra is vissza hat az ingerekre, csakhogy gépiesen. De ha idegrendszere még ép, akkor önkénytesen ! Vájjon puszta látszat-e ezen önkénytesség ? Valójában nem működik-e az állat úgy az egyik, mint a másik esetben pusztán gépiesen ? Föl kell tehát vennünk, —mondja -— hogy az állatnak puszta gépies (reflex) cselekvése és a mi akarat­életünk között vannak átmenetek és hogy a kettő között hidat képező cselekvések olyanok, amelyek néha gépiesek, néha ellenben önkénytesek, tudatosak. Ezek félig reflex­cselekvéseknek is nevezhetők. James az ösztönök, a reflex-cselekvések materialisztikus magyarázatát elveti. Helyteleníti azt a nézőpontot, amely min­den ösztönös cselekvésben pusztán gépies visszahatást lát. Az inger és az érzet párhuzamosságának kérdését az anyagelvű föl­fogás egészen a gépiesség szellemében oldotta meg. Bizonyos ingerek szerinte mindig bizonyos érzeteket keltenek és bizo­nyos cselekvéseket váltanak ki. Ez a nézőpont azonban tarthatatlan, bármily egyszerűnek lássék is és bármily kecsegtető eredménnyel csalogasson is ! Mert ha a cselekvés csupán külső hatásra való ösztönös visszahatás, mire való akkor a természet háztartásában a tudat, az eszme \ Mint minden működésnek, a tudat, az eszme működésének is céllal kell bírnia. A priori ki van tehát zárva, hogy a tudatnak ne legyen célja. És mi más lenne a tudat célja, mint kiválasztás, megfontolás és az élet föntartásának és jólétének biztosítása. A tudat vezeti tehát az idegrendszert és azt a legjobb eshető­ség felé tereli. Tények és a gondolkodás egyaránt tiltakoznak az ellen, hogy mi és az érző világ puszta gépek vagyunk.

Next

/
Thumbnails
Contents