Hittudományi Folyóirat 23. (1912)

Dr. Babura László: A Logos-tan és sz. János evangéliuma

A LOGOS-TAN ÉS SZENT JÁNOS EVANGÉLIUMA. 421 ben gyakran oly szavakkal is, melyek a későbbi gnostikusok- nál találhatók. Ha hathatósan akart cáfolni és a tévelyekkel szemben felvilágosítani, ha jól meg akarta magát értetni, kellett is így írnia. Ezt és csakis ezt akarta elérni. Közvetítői törekvések görög bölcselet és kinyilatkoztatás között, kiegyen­lítő szándékok e két világnézlet között távol állottak a Bölcseség könyvének szerzőjétől. Mert a közvetítőnek mes- gyén kell állania s ügyesen úgy beszélni, hogy egyik félt se sértse. Már pedig a Bölcseség könyvének szerzője nagyon keményen Ítéli el a pogány kultúrát és kérlelhetetlenül ostorozza erkölcsi romlottságát.1 Ellenben a legnagyobb tisztelettel és elragadtatással beszél a választott népről, mint Istennek szövetségeséről és fiáról.2 Ilyen kiegyenlítési szándékok gyarló emberi törekvések. Mert az isteni tan és törvény végtelen bölcseség műve, melyet ember ne akarjon tökéletesíteni. Isten a legfőbb Ür, kinek az ember ne akarjon feltételeket szabni. Teremtő és teremtmény nem egyenjogú felek, hogy kölcsönös engedményekkel békét kössenek. Az igazságot sohasem lehet a tévellyel egyességbe hozni, amint a fény természetszerűen kizárja a sötétséget. Ezt a képtelen feladatot, ezt a lehetetlen irányt követte az alexandriai bölcselet s annak legkiválóbb képviselője, Philo, kiről a következőkben szólunk. C) Philo Logos-tana. A zsidó-hellenista világnézletnek Flavius Josephus mellett legkiválóbb képviselője az alexandriai Philo. Életéről kevés biztos adatunk van. Schürer születését 20—10 Kr. előttre teszi. Előkelő alexandriai zsidó családnak volt sarja s mint ilyen, az akkori műveltség minden gyümölcsét élvezte. Kivált a görög bölcselettel foglalkozott behatóbban, amint ezt művei is bizonyítják. Sokat írt, de nem mind jutott reánk. Reánk maradt műveinek sokfélesége képzettségének sok­1 V. ö, Bölcs. 1, 16. — 2, 24., 13, 10. — 14, 31. 2 V. ö. Bölcs. 10, 1. — 11, 11. — 12, 21. — 18, 13.

Next

/
Thumbnails
Contents