Hittudományi Folyóirat 23. (1912)
Dr. Prohászka Ottokár: A lényegismeret Bergson tanában s a régi filozofiában
A LÉNYEGISMERET BERGSON TANÁBAN S A RÉGI FILOZÓFIÁBAN. 407 a quidditas, a lényeg. Ez a quidditas a radioaktivitáson épült fölfogásban sem tűnnék el; lehetetlenség volna elvonatkoznunk a statikus elemek s jellegek által alkotott tényezőtől s ha egymásból folynának is az alakok, önmagukban mégis meghatározottak volnának s eléggé magyaráznák a természetnek empirikus állandóságát. De másrészt megszűnnék az elemek elszigeteltsége s az entelecheia nagyrészt mozgásból, energiából állna. Ez a fölfogás nagy segítségünkre lehetne az eredés és fejlődés magyarázatában is. Az eredés és fejlődés minden filozófiának problémája, sőt botrányköve. Arra a kérdésre ugyanis, hogy hogyan keletkezhetik valami új dolog, némelyek azt felelték, hogy új dolog egyáltalában nem támad ; a valóság mindig az, ami, tehát való, örök és változhatatlan ; mások meg a keletkezést s azt, ami újat láttak, annyira nvorn ósí tották. hogy a nyugvó valóságot, az esse-t tagadták s csak a folyamatban levőt, az akciót látták meg. Ezek közt foglal helyet az aristotelesi filozófia, a potencia és aktus megkülönböztetésével. Szerinte ugyanis nemcsak meghatározott,, formájukban s lényegükben kifejezett valóságok vannak, hanem azokban a valóságokban vannak még képességek más meghatározásokra ; a magban pl. mely önmagában meghatározott valóság, van képesség további fejlődésre, új formáknak fölöltésére ; hasonlóképen a testekben képesség van, hogj" mozogjanak vagy nyugodjanak s ezt a képességet Aristoteles határozatlan létnek, potenciának mondta, mely a meghatározott valóság s a semmi közt áll. Ez a potencia nem semmi, de olyasmi, ami meghatározást nyerhet s akkor valóság vagyis aktus lesz belőle. A potencia tehát valami, ami nincs s mégis van ; nincs, amennyiben még nem aktus s van, amennyiben nem semmi. Erre a fogalomra szüksége van az aristotelesi filozófiának, hogy magyarázza a sokféleséget s a keletkezést ; de valljuk be, ez a fogalom ugyancsak nehezen illik bele az »esse« filozófiájába a maga »félig van — félig nincs« fogalmazásában s közel fekszik a gondolat, hogy ez valóban csak »morcellage plus ou moins utilitaire du continu sensible«.
