Hittudományi Folyóirat 23. (1912)
Dr. Pataky Arnold: A »pusztulás utálatossága« Dániel könyvében
A »PUSZTULÁS UTÁLATOSSÁGA« DÁNIEL KÖNYVÉBEN. 15 leányát első férjének halála után elveszi Demetrius, de úgy a királyné, mint kísérete gyilkosságnak lesz áldozatává. Ptolemaeus két (vagy három) évig él ellenségeskedésben Alexandrosszal. A harc tovább folyik ; egyik oldalon Ptolemaeus és fiai küzdenek, a másikon Antiochus és Tryphon ; »és felfuvalkodik fiának, Alexandrosnak szíve«. A zsarnok,, gonosz király Antiochus Epiphanes. Több lényeges magyarázó eltérést a héber szövegtől a Pesitthá nem mutat. A szír fordítás szerzője tehát a világtörténelem eseményeit csak nagy általánosságban ismerte. Tudott több névről, mint Ptolemaeus, Antiochus, Demetrius, Tryphon,. Alexandros, de ezekkel egészen önkényesen bánik. Szerinte (II.) Ptolemaeus leányát elveszi Alexander, holott Berenike II. Antiochusnak volt a felesége. Ezt az Antiocliust pedig nem apósa ölette meg, hanem másik tulajdon felesége, Lao- dike. Demetrius és Tryphon is csak jóval később szerepelnek : az előbbinek mellőzésével Antiochus Epiphanes foglalja el Szíria trónját, Tryphon pedig csak a Makka- beusok hadjárataiban tűnik fel.1 A szír magyarázat tehát minden terjengőssége mellett is csak általánosságokban mozog, a szereplő személyeket vagy nem neyezi meg közelebbről, vagy ha megnevezi, összezavarja ; a történeti hátteret tehát csupán a profán írók adataiból rajzolhatjuk meg.2 A 11. fejezet 5. versében említett egyiptomi király II. Ptolemaeus Philadelphos (285—246.), ki két ízben is viselt háborút a Seleucidák ellen ; az elsőt 275 körül, a másodikat 258-tól 250-ig. Szíriában ekkor II. Antiochus uralkodott. A két uralkodó közt 250-ben béke jött létre, és Antiochus el1 Makk. I. 13, 20 skk. 3 Mivel értekezésem célja nem kívánta meg e történelmi háttér részletes és tüzetes rajzát, forrásokul pusztán a következő munkákat használtam : Kmoskó, >>A zsidók politikai története a hellenizmus kezdetén« (87 skk. 11.) és Schürer : »Geschichte des jüdischen Volkes im Zeitalter Jesu Christi« (I. kötet, 179 skk.). Mindkét mű bőven idézi az eredeti forrásokat.
