Hittudományi Folyóirat 22. (1911)

Pinzger Ferenc S. J.: Az állatok színmajmolásának tudományos értéke

AZ ÁLLATOK SZÍNMAJMOLÁSÁNAK TUDOMÁNYOS ÉRTÉKE. 765 síkra szállottak a keresztén)־ világnézet mellett épen a mimicry szempontjából. Tümlertől származik más, szakértelemről tanúskodó munka : »Schutzmasken in der Tierwelt«. Stäger kiterjesztette megfigyeléseit a növényországra is. A mimicryről értekezve mindenekelőtt tisztába kell jönnünk ezen műszó többféle értelmezésével. Eleinte csak ott láttak mimicryt, hol az egyik állat a másiknak színét utánozza, mely szín oltalmul szolgál neki ; de majd belevonták ezen fogalom keretébe a növényutánzó állatokat is, sőt a környezet színével való megegyezésben is láttak tágabb értelemben vett mimicryt. Ezen jelenségeket protektiv vagy oltalmazó mimicrynek lehet nevezni az agresszív vagy támadó mimicryvel szemben, melyet a többi között a tigrisnél szem- lélünk. Ez a vérengző macska a dsungel sűrűségében szeret tartózkodni; bőrének sárgásbarna alapszíne összeolvad a föld színével, míg a sötét csíkok a nádszár képét mutatják. Épen ezért nevezték a tigrist nem ok nélkül élő csapdának, mert ez a szín más állatnak vesztére szolgál. Aktiv mimicryről akkor van szó, ha az állat csak ideiglenesen vesz föl oly színt vagy alakot, mellyel megcsal- hatja ellenfelét. Ilyen némely hernyónak ijesztő alakja : a kígyóalak. Ezzel ellentétben áll a passzív mimicry, melynél a hasonlatosságot állandó szín vagy alak idézi elő. Ilyen a többi között a hangya vendégek alak- vagy színmajmolása vagy némely állat földszíne. Más szempont szerint föloszthatják a mimicryt szín- majmolásra, alakmajmolásra és álruházkodásra. Az utóbbi beosztás leginkább dívik s ezért nekünk is szolgáljon kiinduló- pontul. Szóljunk tehát először a színmajmolásról vagy a szimpatikus színről. A színmajmolás abban nyilvánul, hogy némely állat színe föltűnően a környezet színéhez alkalmazkodik. Ezt az úgynevezett szimpatikus színt mutatja a vackában meg- lapuló nyúl. A vadász szeme nem veszi észre, míg a kopó esetleg közvetlenül mellette ki nem ugratja rejtekéből. A leveli béka színe egybeolvad a növények zöldjével, a kecskebéka színe világosabb a napsütötte helyeken és

Next

/
Thumbnails
Contents