Hittudományi Folyóirat 22. (1911)

Dr. Stuckner János: Kisérlet a theismus »tudományos« védelmére

70 DR. STUCKNER JÁNOS. gesen különbözik ama körülményektől, melyeknek ered- ménye az önkénytelen vágy, azokból lényegesen ki van zárva’; mert míg az utóbbiak determinálok, az észok ellenben, mint motívum s az elhatározás alapja, nem az. A kérdés tehát mindig csak az, szükségképen determinálja-e a motívum az akaratot vagy nem. Az indeterministák azt mondják ; nem ; ellenkezőjét bizonyítani lehetetlen, s aki megkísérli, annak belebicsaklik a kése, kettétörik a tapasztalat kovakövén. Igaz az is, hogy az elhatározás azon indítóokoktól függ, melyeket az ész előír, de ebből a vágynak és az elhatáro- zásnak azonossága semmikép sem következik ; mint ahogy Mallock következtetni akar, — hacsak fel nem tesszük, hogy minden indítóok, tehát az ész által diktált indítóok is kényszerítő erejű, determináló jellegű. S ez az, amit az indeterministák mindig tagadni fognak s ez az, amit a deter- ministák minden bizonyítás nélkül egyszerűen a priori be- bizonyítottnak feltételeznek. Ezt teszi szerzőnk sz. Antal példájánál is. Analizálva e szentnek akarati tényét, leírva a benső harcot, melynek tüzén keresztülmegy az akarat, minden bizonyítás nélkül kihozza azt, hogy e harc végre is oly pontig jut, hol az akarat többé nem szabad, hanem lerögzíttetik a végső motívum által. Ezt az utóbbit megint nem látjuk bizonyítva, ismét előre felvett állítás bizonyíték nélkül. Alig van keresztény, aki hasonló lelki tusát át nem élt volna, de viszont nincs egy is köztük, aki azt mondaná, hogy minden indítóok, mely de facto elhatározását befolyá- solta, minden esetben ellenállhatatlan volt. Milyen helyzet- ben van a keresztény ily erkölcsi krízis alkalmával ? Igaz-e, hogy nem tud ellenállni a rossz gondolatnak s a kisértés- nek ? Nem igaz és rosszul állna a társadalom sorsa, ha any- nyira uralkodnék fölöttünk a természet minden rossz haj- lámával együtt. S viszont oly erős-e benne az erény sze- retete, hogy mindenképen védve van a tisztátalan gondolat ellen, hogy tud neki ellenállni ? Nem ; minden ember ember s sz. Antal is ember volt s minden szent is ember. Kinek van az isteni kegyelemnek az a bő mértéke, hogy a bűn rá- nézve lehetetlen dolog ? Nem ismerik az emberi természetet,

Next

/
Thumbnails
Contents