Hittudományi Folyóirat 22. (1911)

Dr. Aubermann Miklós: Főbb államtani kérdések sz. Ágoston és sz. Tamásnál

672

AUBERMANN MIKLÓS.

az Istenek szobrai közt állt s előtte áldozatot kellett be- mutatni. Az ezt megtenni vonakodó keresztények ezért mint felségsértők bűnhődtek. Igaz, hogy a cézári akarat nem minden téren, legkevésbbé a vallási téren érvényesült teljes mértékben. A panem et circensest kérő nép — talán a kereszténység, talán hel^i s néprajzi körülmények be- folyása folytán — nem ritkán ellenszegült a császári aka- ratnak, a hivatalnoksereg szintén, vagy nem ritkán csak színleg teljesítette a neki nem tetsző rendeleteket. A dona- tisták ellen sok rendeletet adtak ki a már keresztény csá- szárok, és ezek dacára az üldözöttek hatalma növekvőben volt. A kereszténység megtörésére vagy kiirtására szóló legfelsőbb parancsokat nem mindenütt s nem mindig haj- tották végre s a császári akarat volt az, melynek meg kel- lett törnie.

Diocletianus belátta, hogy a véres háborúkban kimé- rült birodalmat csak jól rendezett hivatalnoki kar állít- hatja talpra. Fölosztotta tehát az egész birodalmat 4 pre- fekturára, 14 dioecesisre és 116 provinciára, mindegyiknek élén külön hivatalnokkal. Ez az egész bürokrácia össze- kötötte a cézárt a néppel. A princeps legibus solutus-szal, a lex animata-val (t. i. a cézárral) szemben állt a hivatal- noksereg delegált hatalommal. A magasabb hivatalnokok (dignitates) rendszerint egy évre, a többiek (officia, militiae) állandó időre neveztettek ki.

Konstantin a püspöki törvényszékeket is állami jog- gal ruházta föl; ha a püspök peres ügyben döntött, felieb- bezésnek helye nem volt. Ágoston panaszkodik, mennyi polgári ügyben keresik föl őt döntés végett és csak az após- tol szavainak engedelmeskedve nem utasítja vissza a bírói tisztet. Az abszolút imperátori hatalom ugyan vallási dől- gokban is szeretett döntő szerepet vinni, a kereszténység fölvétele után is, de itt jelentékeny megszorítást szenvedett : a zsinatok határozataihoz a császár is kötve volt és a zsi- natokon szabad folyást engedett a vitáknak. Sőt Ambrus I. Valentinianus császár (364—375) ezen nyilatkozatát közli : »A püspökök fölötti ítélkezés nem az én dolgon!«;