Hittudományi Folyóirat 22. (1911)

Dr. Kmoskó Mihály: Tolsztoj Isten-eszméje

szemtanúja volt. A paraszt családja egy szegény koldus- asszonynak éjjeli szállást adott. Másnap, korán reggel, a ház népe mezei munkára ment. A koldusasszonynak sem kellett több. Magára maradva, minden értékesebb holmit batyuba kötött és el akart illanni. Csakhogy a szomszédok észrevet- ték, hogy az asszony batyu nélkül jött és most alaposan megrakodva iramodik a faluból kifelé. Utána szaladnak, elfogják és elkezdik bántalmazni. A nagy lármára ott terem vSzutajeff. Tolvaj, tolvaj, áristomba vele, — kiáltoznak. Mit akartok ? — kérdi a dühös falusiaktól. Ha becsukják, csak gonoszabb lesz. Neki adok mindent, sőt még többet is, ha szüksége van rá ! — Tolsztojra mély hatást tett a jelenet. Magához hívta a parasztot s egy hónapig vendégül tartotta moszkvai házában. Szutajefftől Tolsztoj ethikájának alapgondolatát nyerte : a rossznak nem szabad ellenállani. Isteneszméjének kialaku- lásában nagy hatással voltak rá a duchoborci néven ismeretes orosz szakadárok. Mint a mai Muszkaország szakadárai java részben, a duchoborcik szektája is Nagy Péter cár idejében lépett fel e nagy birodalom sötét, ázsiai jellegű porondján. Ismeretes dolog, hogy e durva, uralomra vágyó zsarnok sehogy sem tudott megbarátkozni a moszkvai pátriarkátus eszméjével, melyben saját autokratikus törekvéseinek veszedelmes ellen- lábasát látta. Ep ez okból Hadrián pátriárka halála után 1700-ban az egész intézményt apránként, lassanként kon- fiskálta és helyébe a szent synodus néven ismeretes állami testületet állította, amelyre az orosz egyház ügyeinek veze- tését bízta. Ezek az újítások azonban korántsem mentek olyan símán, amint azt a cári autokrácia túlbecsüléséhez szokott fejünkkel gondolnék. A muszka konzervatív nép és azért a cár újításai nagyon rossz vért szültek. Hiszen már Nikon pátriárkától (1652—1666) sokan rossz néven vették, hogy az egyházi könyveket revideáltatta s a régi kéziratos mise- könyvek helyett egységes, nyomtatott példányok használa- tát rendelte el. Nagy Péter reformjának hatása alatt az elé­482 DR. KMOSKÓ MIHÁLY.

Next

/
Thumbnails
Contents