Hittudományi Folyóirat 22. (1911)

Dr. Kmoskó Mihály: Tolsztoj Isten-eszméje

TOLSZTOJ ISTEN-ESZMÉJE.

47í>

a lét minden nyomorúságának elviselésére és az is bizonyos, hogy nem egy ember eldobná magától az életet, 11a nem félne Istentől és a túlvilágtól, de ebből még korántsem következik, hogy az Isten = élet, abban az értelemben, ahogy azt Tolsztoj fogja fel.

Először is ne felejtsük el, hogy az öngyilkosság csak legújabb időkben lett divatossá, dacára annak, hogy a sze- génység és nyomor sohasem hiányzott az emberi nem éle- tében. A különbség mindössze abban áll, a régi és az új em- berek között, hogy az utóbbiak degenerált idegrendszere nem győzi már annyira a nélkülözést, a nyomort, röviden : a létért való küzdelmet. A modern ember elpuhult akarat- ereje megtagadja a szolgálatot ott, ahol nagy és komoly nehézségekről van szó és mihelyt valamit komolyan akarnia kell, mihelyt a megszokottaknál nagyobb nehézségekkel találja magát szemben : golyót röpít agyába, vagy felakasztja magát, amint az mai nap szokás. A régi ember egészséges idegrendszere sokkal többet viselt el és azért az öngyilkos- ság az ókorban sokkal ritkábban fordult elő. Akadtak per- sze mindig desperádok, akik a szégyen vagy bünhődés elől a halálba menekültek, de ilyesmi hallatlan eseményszámba ment. Az egyiptomi halottas könyv negyvenkét halálos bűnt sorol elő, de az öngyilkosságot hiába keressük benne. Pedig annak a szegény egyiptomi parasztnak, akit a fáraó írnokai utolsó garasától is kifosztottak, nem volt soha gyöngy- élete, Menesztől kezdve egészen a mostani Khadawi-ig.

És hogy az ember minden nyomor, minden szenvedés dacára az élethez annyira ragaszkodik, annak oka sem ki- zárólag a vallás. Ez a ragaszkodás ép olyan ösztönszerű, mint akár a táplálkozási ösztön. Az élet az összes javak alapfeltétele és így nagyon természetes, hogy az ember, aki soha komolyan rosszat nem akar önmagának, az élettől, a legfőbb földi jótól, józanul soha meg nem válik. Istent nevezhetjük ugyan életünknek, de metonymikus értelemben, nem úgy, ahogy azt Tolsztoj hirdette, aki 1878 óta élete végéig az emberi lelket is, mint a test éltető princípiumát pantheista módon az Istennel azonosította.