Hittudományi Folyóirat 22. (1911)
Dr. Kmoskó Mihály: Tolsztoj Isten-eszméje
ΗΜ kelhető, nevezetesen történeti, avagy szocziális jelenségeket vonnak, abszurd tévelyekbe esnek. Azokból tehát nem lehet megtudni semmit az élet igazi célját illetőleg. Ha a bölcselő a kérdés igazi lényegét nem téveszti el szemei elől, egy és ugyanazon választ ad rá, akár Sokratesnek, akár Schopen- hauernek, akár Salamonnak, akár Budhának hívják. »A testi élet szerencsétlenség és hazugság Ép azért a testi élet megsemmisülése szerencse, melyet kívánnunk kell«, mondja Sokrates. »Az élet az, aminek nem szabad lennie : szerencsétlen- ség; és a megsemmisülés az élet egyetlen boldogsága«, mondja Schopenhauer. »A világon minden : bolondság és bölcsesség, gazdagság és szegénység, öröm és fájdalom. — minden hiú és semmis. Az ember elhal és semmi sem marad belőle ; ez pedig bolond dolog«, állítja Salamon. »A szenvedés, elernyedés, öregség és halál elkerülhe- tetlen voltának öntudatával nem lehet élni. Az élettől és az élet minden lehetőségétől szabadulnunk kell«, mondja Budha. E gondolatok hatása alatt az író közel volt az öngyilkos- sághoz. Lázasan kereste a lelkében felmerült irtózatos probléma megoldását. Azt kezdte kutatni, hogy is élnek a vele hasonszőrűek. És akkor azt találta, hogy ez emberek egy része oly hülye, hogy az élet céljának kérdését meg sem értik, nem hogy feltegyék. Más részük epikureus. Máról- holnapra élnek s a halál gondolatával egyáltalában nem foglalkoznak. Vannak olyanok is, akik az élet semmis voltát belátják s e megismerésből le is vonják a helyes tanulságot : öngyilkosok lesznek. De ezek nagyon kevesen vannak ; a legtöbb ember sokkal gyöngébb, mintsem a probléma ilyen radikális megoldásához nyúlna. Tolsztoj is az utóbbiakhoz számítja magát. Nem tudott az élettől megválni. Lassan rájön, hogy tépelődése közben nagy logikai hibát követett el. Mert az élet időn, okon és téren kívül álló célját keresve arra a kérdésre válaszol magának, miféle értelme van saját életének az idő, az okság s a tér szempontjából. És ezt belátva megérti, hogy a végesre korlátolt megismerés erre a kérdésre TOLSZTOJ ISTEN-ESZMÉJE. 477
