Hittudományi Folyóirat 22. (1911)

Dr. Pataky Arnold: A túlvilági élet tana az ószövetségi szentiratokban és apokrifekben

450

DE. PATAKY ARA'OLD.

érdekesebb kérdésére : mit mondanak az ószövetség szent- könyvei a lélek sorsáról a túlvilágon. Bár már több éven keresztül szinte állandóan a zsidó eschatologia kötötte le figyelmemet, mégis haboztam a felvetett kérdéshez hozzá- szólni: éreztem a nagy tárgyi nehézségeket és azt, hogy talán megcsontosodott iskolai véleményekkel is szembe kell helyezkednem. Mindamellett a tárgynak érdekessége egyre jobban vonzott, és így határoztam el magamat e fel- olvasásra.

Eredetileg csupán az ószövetségi szentiratok eschato- logiájára akartam szorítkozni; de a tárgynak egysége meg- kívánta, hogy kiterjeszkedjünk az apokrifekre is. Az ószövet- ségnek utolsó szentkönyvei és az újszövetség összes iratai ugyanazon korban keletkeztek, mint az ószövetségi apokrif könyvek, nem csodálkozhatunk tehát, ha a két iratcsoport között számos lényeges megegyező vonást találunk. Az apokrifek felfogása nagy részben az ószövetség tanain alapul, másrészt pedig maguk az ószövetségi sugalmazott szerzők nem egy képet, kifejezést, sőt gondolatot is átvettek, mely csak az apokrifek alapján érthető meg.

ELSŐ RÉSZ.

A szentiratok.

1. §. A lélek állapota a halál után.

A Szentírásnak már első lapján olvassuk, hogy Isten az embert testből és lélekből álló lénynek alkotta. Móz. I. 2, 7. a lelket (spiraculum vitae) םייח Jiötíb-nak m0ndja, s az élő embert היה tí׳p״nak (»anima vivens«). A bűnbeesés után az ember meghallja az isteni büntetést: teste porból van és visszatér a porba (Móz. I. 3, 19.). De hogy milyen lesz a lélek sorsa a halál után, arról még egyelőre mit sem tudunk meg.

A lélek állapotáról a halál után az ószövetség régibb iratai feltűnően keveset beszélnek. Az ószövetségi felfogás — legalább Eleinte — a jutalmat és büntetést inkább már