Hittudományi Folyóirat 22. (1911)

Irodalmi értesítő

41 4 IRODALMI ÉRTESÍTŐ. az egri püspök elé került volna, a kassaiak segítségével titkon megszökött. A kassaiak eljárása büntetlenül maradt. A magyar vidékeken a vallásújítás munkája még nem kéz- dődött meg; a német városokban és községekben azon- bán újabb felekezetek is jelentkeznek. A szakramentáriusi vita 1530-ban kezdetét veszi ; 1533-ban pedig a tizen­három szepesi' város főispánjához és biráihoz intézett len- gyei parancs az anabaptisták ellen irányul. A II. kötethez három függelék csatlakozik. Az első a XXIV szepesi város plébánosainak jegvzőkönyvéből az 1520—1606. évek vallási tartalmú bejegyzéseit közli, ame- lyek részint 1544-ig a katholikus papság, főleg a XXIV plébános társulatának seniora által a lutheranizmus meg- gátlására tett intézkedésekről szólnak, részint 1544-től a lutheránus papok buzgólkodását ismertetik meg a hit- újítás terjesztésében. A második függelék a szigorú ferenc- rendiek 1531—1567-iki jegyzőkönyveit hozza napvilágra a gyöngyösi zárda levéltárából. A harmadik függelékben azok nevét olvassuk, akik 1526—1563 között a ferencrendiek közül nemzetükért és hitükért ontották vérüket a törökök és hitújítók kezétől és fegyverétől. A szűkszavú adatok mindmegannyi beszédes bizonyságai a XVI. századi ma- gyarországi siralmas állapotoknak, amikor a katholikus hit istápolói főleg a század közepe felé egyedül Szent Ferenc fiai voltak. A III. kötet 1535-től 1541-ig terjed, amikor a Nagy- Boldogasszony budavári temploma dsámivá lett és hazánk három részre szakadt. E gyászos tényt szomorú előzmények segítették elő, amelyek a magyar politikai és vallási alakú- lásra sötét színt vetnek. A békealkudozásokat Ferdinand és János királyok közt 1535-ben újra megkezdették és 1538 február végén a váradi békében befejezték. A békekötés után azonban három évig arról vitatkoztak, hogy kihirdes- sék-e, vagy sem. Amikor a huzavonák közepette János király 1540-ben váratlanul elköltözött az élők sorából, a kapkodások és baklövések tetőpontra hágtak. Az apostoli szentszék ugyan a politikai szempontok félretételével 1539.

Next

/
Thumbnails
Contents