Hittudományi Folyóirat 22. (1911)

H. Gy.: Schopenhauer akaratbölcselete

SCHOPENHAUER AKAHATBÖLCSEEETE.

381

valónak Kant szerint lehetetlen ; a második is az, mert a priori ismeretünk szerinte csak a kategóriák szerint van, melyek ismét csak a tüneményekre terjednek. Ha pedig sem a tapasz- talás előtt, sem utána nem ismerjük meg a magán valót, akkor róla mélységesen hallgatnunk kell. Gondolnunk is csak annyit szabad, hogy magánvaló lény nem épen lehetetlen ; de hogy e magánvalóban szabadság honol, azt még gondolui sem szabad, ha következetesek akarunk maradni.

Kant nem így tesz. Egyrészről azt állítja, hagy csak tüneményről van ismeretünk s a tünemény világ bán nincs szabadság ; másrészről új elméletet ad a magánvalóró! ; nincs szabadság, van szabadság, —- íme, az ő ellentmondása.

Ha Kant intelligi bilis szabadsága tarthatatlan, annál inkább az a rajta alapuló schopenhaueri elmélet az erkölcsi szabadságról.

Hamis mindjárt a kiindulás, hogy t. i. az erkölcsi felelős- ség azon tudatban leli alapját, hogy magunk vagyunk tevői tetteinknek ; hogy tehát nem azért vagyunk felelősek, amit tettünk, hanem azért, amik vagyunk, aminek születtünk, — amilyen az akaratunk.

Az erkölcsi felelősség abban áll, hogy érezzük elmara- dottságunkat valamely eszmétől, azon tudatban, hogy ezen eszme felé való közeledésünk lehetséges ; érezzük a különbsé- get cselekvéseink minősége és az erkölcsi jó között ; tudjuk, hogy másként is cselekedhettünk volna, mint ahogy csele- kedtünk. Ez pedig feltételezi a tudatosság és szándékosság fogalmát, vagyis azt, hogy megfontoltan és szabadon csele- kedtem. Nem elég csak azt tudnom, hogy amit tettem, én tettem, ez minden tudatos cselekvésünkkel velejár, tehát kényszerű cselekvéseinkkel is; hanem tudnom kell, hogy cselekvéseim megvalósítása, irányítása tőlem függ, hogy tehát felelős vagyok azért, amit tettem. Ha egy hirtelen jövő lökés következtében barátomra zuhanok s karját eltöröm, nem érzek lelkiismereti felelősséget, mert bár a kartörés köz- vetlen oka én vagyok, tudom, hogy nem szabadon cseleked- tem s így »nem tehetek róla«. Ha azonban fontolgattam, tervszerűen cselekedtem, akkor s csak akkor lép föl bennem