Hittudományi Folyóirat 22. (1911)

H. Gy.: Schopenhauer akaratbölcselete

SCHOPENHAUER AKARATBÖLCSELETE.

3fi7

csak tünemény ; a tünemények mögött rejlő valami isme- rétién.

Ha meg is engednők, hogy a világ ismeretlen lényege : akarat, akkor is hátra van a nagy probléma, miként, mi által objectiválódik ez akarat a mindenség oly tarka s változatos képévé s mi különbözteti meg a nemet a fajtól, a fajt az egyedtől ? S ha e kérdésre kielégítő választ kapnánk, tovább kérdeznők, vájjon az ember akarata, melynek lényege az. élethez való akarat igenlése, mely teljes mértékben kötött, a motívumoktól determinált, miképen fordulhat el a léttől s tagadhatja meg önmagát ? Az értelem által, lesz a válasz ! De az értelem Schopenhauer szerint alárendelt jelentőségű s csak arra jó, hogy mint a lámpás világítson ! Hogyan képes e gyenge tevékenység a világ magvát, azt a legyőzhetetlen őserőt legyőzni ? S végül, hogyan semmisülhet meg az egyén, ha maga is egy része az örök, meg nem semmisíthető akarat- nak, hogyan juthat a nemlét állapotába az, minek lényege az életakarat igenlése ? Mind megannyi nagy kérdés, melyre Schopenhauertől kielégítő választ hiába várunk.

A másik kérdés, mely minket érdekel az, mit tart Scho- penhauer az akarat szabadságáról ?

E kérdésre megkapjuk a feleletet Az akarat szabadságá- ról írt munkájában, melyben az emberi akaratszabadság ellen az oksági törvény nevében emel vádat. A szabadság és okság viszonyát egészen Kant szellemében fogja fel.

Schopenhauer megkülönbözteti az ész a priori formáit azoknak tapasztalatot követő tartalmától. Az ész nála is, mint Kantnál, világrendező, sőt világalkotó. Az ész ezen formái közé tartozik az oksági elv. Mihelyt az ész valamely inger folytán mozgásba jön, azonnal alkalmazza az oksági formát, úgy hogy minden változást valamely előbbi változó szükségszerű okozatának tekint. Nála minden változás, történés csakis mint szükségszerű fogható fel; a szükség