Hittudományi Folyóirat 22. (1911)

Vámosy Mihály: A bárbaj és a becsület

A PÁRBAJ ÉS A BECSÜLET.

323

mert elismerése annak, hogy a becsülés a sértett iránt az ellenfél lelkében is helyre állott.

De mi történik akkor, ha a kibékülés meg nem történik ? Ha az erkölcsi deminutió még tovább is azzal tetéztetik, hogy a sértés további fenntartásaként a felek a kézadást egymástól megtagadva halálos gyűlölettel válnak szét egy- mástól, mely célt szolgált akkor a párbaj és minő kiegyen- lítést eredményezett ?

Minden kétségen felül áll, hogy céltalan volt és kiegyen- lítésre nem vezetett.

Tény azonban, hogy a párbaj és ennek hatása tekin- tetétben a köztudat el van homályosulva és ellentétben áll a helyes felfogás legelemibb követelményeivel is.

Mert az eddig uralkodó társadalmi felfogás szerint a párviadal a párbajozót visszahelyezi a közbecsiilésbe ; e felfogás szerint ügye a párbaj útján elintéztetvén senkinek sincs jogában többé felvetni vele szemben azt, hogy »elinté- zetlen ügye van«.

És akkor úgy állana tehát a dolog, hogy a támadó terrorista, a professzionátus spadassin, a becstelen egyén mihelyt párbaj hős : embertársai magas becsülésének, örven- dene.

Ez azonban nem úgy áll! A leigázott erkölcsi érzés felszabadul az ideig-óráig tartó nyomás alól; minden erkölcsi botlás önmagában hordja bünliődését : az erkölcsi rendet még senki büntetlenül meg nem sértette ; és a megsértett erkölcsi rend súlyosan visszaüt arra, ki ellene vétkezett.

És el kell következnie annak az időnek, midőn a társa- dalom bizonyos konzervatív körei nem fogják disqualificalni azt, aki nem áll ki az őt provokáló becstelen terrorista s a lovagiasság színpadi palástjába burkolózó krakéler pisz- tolya elé..

De hát a párbajnak vájjon a már említett társadalmi elfogásban is van-e valamely elfogadható alapja ?

Azt kell mondanunk, hogy nincsen, mert e felfogás ma már nem általános.

21*