Hittudományi Folyóirat 22. (1911)

Irodalmi értesítő

240

IRODALMI ÉRTESÍTŐ.

Kármán erre másodsorban akar megfelelni, azt állítván, hogy »a nevelés fogalmát meg kellett . . . pontosan szorítani.« (I. 6. 1.)

A nevelés fogalmának ezt a megszorítását azonban hiába keressük Kármánnak most idézett kijelentését követő fejtegetésében és az egész kétkötetes nagy munkájában. Pedig ez igazán nagy hiba.

Aki a nevelés fogalmával, lényegével nincs tisztában, az nem beszélhet sem a nevelés céljáról, sem annak a föladatáról és eszközeiről a tudomány és a gyakorlati élet igényeinek megfelelőleg. A nevelés fogalmának helyes megértése szem- pontjából azt kell tudni először is, hogy nevelésről kizárólag az embernél lehet szó, akinél nem csupán annak az egyé- niségét, természetét kell ismerni, hanem személyiségét, erköl- csiségét is, és ebben a terjedelemben foglalkozni vele.

A növendék egyéniségének és erkölcsiségének megfele- lőleg a nevelés elsősorban a testszervezeti és a természetes lelki élet fejlesztésével foglalkozik. Fokozatosan halad mun- kájában a nevelés ; kezdődik a családban, folytatása lesz az iskolában, később a társadalomban. Nagykorúságra és érett- ségre akarja vezetni a nevelés a növendéket, hogy ebben a nagykorúságában és érettségében önmagát nevelhesse az. Igaza van abban Kármánnak, hogy a »nevelés« szó magá- bán véve . . . tág értelmű, még akkor is, ha az emberiségtől, annak jelenétől és történelmi életétől elvonatkoztatva tekint- jük azt, és az egyes emberre szorítva vizsgáljuk. Egyes em- bérré vonatkoztatva lehet a nevelés fogalmát és lényegét meg- állapítani; a történelmi fejlődést is akkor lehet fölhasználni a nevelés fogalmának megállapításában, ha az egyes embernek a nevelésével tisztában vagyunk testszervezeti és lelki életé- nek ismerete alapján. Kármánt magát idézhetjük állításunk bebizonyítására : »Megszorítása a munkának és megszorítása annak a tapasztalati körnek, amelyre munkája vonatkozik, ez az első feltétele a pedagógia tudományos megalakulásának. Olyan elmélkedés, mely mindennel érintkezik, amelybe min- den bele van vonva, már magában rejti azt a veszélyt, hogy egységes tudománnyá ne válhassék«. (I. 6., 7. 1.)